A kabinet tavaly december 15-én 22 nemzetközileg elismert tanácsadót kért fel ajánlattételre, amelynek határideje 2018. január 15. volt. A határidőt később a jelentkezők alacsony száma miatt meghosszabbították, de maradt a hét ajánlat. A cégek 7-14,3 millió euróért vállalták volna az elemzői és konzulensi munkát. A Morgan Stanley-Intesa Sanpaolo Group és a PBZ közös ajánlata, amit a "legversenyképesebbnek értékelt" a kormány, 8 millió euróba kerül.
A befektetési tanácsadónak az lesz a feladata, hogy előkészítse a vásárlást, szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel.
A horvát kormány tavaly január közepén külön tanácsot hozott létre a tárgyalások lefolytatására a Mol Nyrt.-vel az INA részvényeinek visszavásárlásáról. A tanács iránymutatást ad, intézkedéseket tesz és tanácsokkal látja el a kormányt. A testület munkájában a szaktárcák miniszterei és a kormányfő is részt vesz.
Zágráb 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, és elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, továbbá a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésének megállapítására vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.
A döntőbírósági határozat után Andrej Plenkovic horvát kormányfő 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.
A kép forrása: INA.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró