A londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,13 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,13 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,39 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Egyedül Milánóban emelkedett enyhén, 0,11 százalékkal az irányadó index. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,46 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,43 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,43 százalékkal esett.

A múlt héten már a hatodik egymást követő héten zártak emelkedéssel az indexek, ami 2019 novembere óta a leghosszabb egybefüggő időszak. Az erősödést a gazdasági növekedés gyors helyreállásába vetett remények hajtják, ellensúlyozva az euróövezetben lassan haladó oltási kampány miatti aggodalmakat - írta az MTI.

A globális kockázatvállalási kedvet fokozta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve továbbra is azt ígéri, hogy fenntartja rendkívül laza monetáris politikáját. Jerome Powell Fed-elnök egy vasárnapi interjúban nagyon valószínűtlennek nevezte, hogy az idén kamatot emeljenek.

Angliában a kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrendnek megfelelően hétfőtől minden bolt kinyithatott, és vendégeket fogadhatnak azok az éttermek, amelyek meg tudják oldani a szabadtéri felszolgálást. Kinyithattak a személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, köztük a fodrászatok, a szépségszalonok, az edzőtermek, valamint a közösségi létesítmények, például a könyvtárak is.

Az egyes európai vállalatok közül a Suez és a Veolia francia közüzemi szolgáltatók 7,5, illetve 8,6 százalékkal drágultak arra a hírre, hogy összeolvadnak.

A DiaSorin olasz diagnosztikai vállalat árfolyama 9,2 százalékkal ugrott meg délután, miután a cég bejelentette, hogy 1,8 milliárd dollárért felvásárolja az amerikai székhelyű Luminex biotechnológiai céget.

Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban csökkentek az indexek. A Dow Jones ipari átlag 0,21 százalékos, az S&P 500-as index 0,17 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,60 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,79 százalékos pluszban, 63,45 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,79 százalékos nyereségben, 59,79 dolláron forgott háromnegyed hat körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,57 százalékkal, 1733,16 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,60 százalékkal, 1734,30 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1912 dollárt adtak, 0,13 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!