A Mol 18 forinttal, 0,74 százalékkal 2444 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,02 százalékkal 16 800 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 424 forinton állt, forgalma 190,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8290 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3823,15 ponton zárt kedden, ez 11,09 pontos, 0,29 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A BUX-index az OTP erősödésének köszönhetően tudott újabb történelmi csúcsra emelkedni. Az OTP 1,02 százalékos erősödésével az európai bankszektorhoz képest erősebb volt. A Mol árfolyamának növekedése az olajár emelkedésével magyarázható. Az alacsony - 8,7 milliárd forintos - forgalom azt jelzi, hogy a befektetők kivárnak a szerdai FED kamatdöntő ülés előtt. Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) szerdán tart kamatdöntő ülést, az eredmény a nemzetközi piacokra, így a BÉT-re is hatással lesz.

- mondta Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.





Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!