Indexcsökkenéssel indult kedden a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon London kivételével.
A STOXX 600 index 0,20 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,29 százalék csökkenéssel kezdte a keddi kereskedést.
- Londonban az FTSE 100 0,10 százalékkal emelkedett,
- a frankfurti DAX index 0,27 százalékkal csökkent a kezdéskor,
- a CAC 40 index pedig Párizsban 0,21 százalékkal gyengült.
- Milánóban az FTSE MIB index 0,13 százalékos,
- a madridi IBEX 35 index 0,04 százalékos csökkenéssel indult neki a napnak.
A befektetők alapvetően kivárásra rendezkedtek be az augusztus 1-jei határidő előtt, amikor az országoknak véglegesíteniük kell kereskedelmi megállapodásaikat az Egyesült Államokkal. Európában a piacok figyelme kedden elsősorban a vállalati eredményekre irányul.
A nagyobb cégek közül a SAP, az UniCredit és a Poste Italiane jelentései mozgathatják meg az indexeket. A nap folyamán nem várható jelentős gazdasági adat közzététele.
Az olajár kedden is csökkent, már a harmadik egymást követő napja. A WTI nyersolaj ára az európai kereskedési idő kezdetén hordónként 65,61 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 0,51 százalékos napi csökkenéssel. A Brent ára 0,54 százalékkal 68,83 dollárra csökkent.
Az arany ára csökkent, a spot jegyzés 0,39 százalékkal áll alacsonyabban unciánként 3385,72 dolláron. A dollárindex 0,10 százalékkal áll magasabban 97,95 ponton. Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1687 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!