Vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. A STOXX 600 index 0,52 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,70 százalék csökkenéssel fejezte be a pénteki kereskedést. Az európai gyűjtőindexek, a STOXX 600 és az Euro Stoxx 50 a hetet csekély csökkenéssel, október hónapot viszont két és fél százalék körüli nyereséggel fejezi be.
Londonban az FTSE 100 index 0,41 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,69 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,44 százalékkal végzett alacsonyabban. Milánóban az FTSE MIB index 0,01 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,08 százalékos emelkedést ért el pénteken a kereskedés végére.
Pénteken a főbb piacmozgató tényezők közé tartoztak a vegyes negyedéves vállalati eredmények, az euróövezeti infláció kedvező alakulása, megerősítve az Európai Központi Bank (EKB) azon nézetét, hogy az árnyomás viszonylag kezelhető maradt. Enyhült emellett az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültség is. Az EKB csütörtöki kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatot, ami a stabil gazdasági környezet megerősítését jelentette.
- Az olajár pénteken kevéssé változott, kissé csökkent: az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj jegyzése 60,51 dolláron állt hordónként a nemzetközi kereskedelemben 0,09 százalékos napi csökkenéssel, a Brent ára pedig 0,05 százalékkal ment lejjebb 64,34 dollárra.
- Az arany ára csökkent pénteken már a második egymást követő veszteséges hétzárás felé tart. A hónapot azonban az arany ára mintegy négy százalékos emelkedéssel zárja és az év eleje óta már mintegy 50 százalékos nyereséget halmozott fel. Az arany spot jegyzése péntek este az európai kereskedési idő végén 0,96 százalékkal állt alacsonyabban, unciánként 3986,00 dolláron.
Miután mindenki jól bevásárolt, kipukkadt az "aranylufi"
Az arany történelmi emelkedést mutatott 2025-ben, több mint 50 százalékos emelkedése meghaladta a korábbi volatilis időszakokat. Erről itt írtunk >>>A dollárindex pénteken már a harmadik egymást követő napja emelkedett és augusztus eleje óta a legmagasabb szintet érte el. Jegyzése 0,23 százalékkal ment feljebb, 99,75 pontra.
Az euró gyengült, nagyjából július vége óta a legalacsonyabb szintnél jár, 1,1535 dolláron, 0,25 százalékkal alacsonyabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!