A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,65 százalék, a Stoxx Europe 600 index 0,54 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,22 százalék veszteséggel fejezte be a napot.

Londonban 0,02 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index a még nem hivatalos záróadatok alapján. Frankfurtban 0,09 százalék veszteséget mutatott az európai kereskedési idő végén a DAX index, a CAC-40 pedig 0,29 százalékkal csökkent Párizsban.

Milánóban 0,31 százalékos indexemelkedéssel végződött a csütörtöki tőzsdenap, Madridban viszont 0,20 százalékkal zárt alacsonyabban az index. A milánói tőzsde többi európai piacnál jobb teljesítménye az olasz ipari termelés vártnál nagyobb mértékű júliusi növekedésének tudható be.

Az európai árfolyamok az EKB monetáris politikai döntését követően indultak emelkedésnek, de a lendületes amerikai nyitás is szerepet játszott az erősödésben, mint ahogy a későbbi negatív korrekcióban is. Az európai kereskedési idő végére már az amerikai piacok is lefelé korrigálták nyereségeiket, a Wall Street indexei kissé negatív tartományba csúsztak, a Nasdaq piac indexe még a pozitív oldalon tartotta magát.

Az euróövezeti jegybank kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően csütörtöki monetáris politikai ülésén nem változtatott az irányadó eurókamaton és nem módosított eszközvásárlási programján sem.

A piacok az árfolyamok emelésével nyugtázták, hogy az EKB korábbi porgnózisághoz képest enyhébb mértékű, 8,7 százalék helyett 8,0 százalékos GDP-csökkenést jelzett előre az euróövezetre az idei évre. Az erősödő lendületet később a "kemény Brexit" növekvő valószínűsége akasztotta meg.

Az olajár csökkent csütörtökön az amerikai olajkészletek nem várt múlt heti növekedése miatt.

A Brent ára az európai kereskedési idő végén 0,86 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 40,44 dolláron, a WTI ára pedig 0,68 százalékkal 37,79 dollárra csökkent. Szerdán a WTI ár 3,5 százalékkal, a Brent ára 2,5 százalékkal emelkedett.

Az eurót 0,62 százalékkal jegyzik erősebben 1,1875 dolláron, az arany spot ára 0,67 százalékkal unciánként 1959,69 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!