A londoni FTSE100 index 0,43 százalékos mínusszal, a frankfurti DAX-30 0,34 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,01 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

A befektetőket aggodalommal tölti el a kereskedelmi konfliktusok eszkalálódása, az árfolyamok alakulását ugyanakkor a negyedéves jelentések is befolyásolják.

A kiskereskedelmi ágazat egy százalékkal erősödött, míg az olaj- és gázipari ágazat közel egy százalékot veszített.

A nap egyik nagy nyertese az Adidas volt várakozáson felüli negyedéves eredményének köszönhetően közel tíz százalék árfolyamnyereséggel.

A G4S biztonsági cég viszont hét százalékos árfolyamvesztéssel vezette a gyengülő részvényeket.

A német Tui utazási iroda is négy százalékos gyengüléssel sorolt be a nap nagy vesztesei közé.

Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség éleződése annak várható gazdasági következményei miatt kétségeket támaszt a világ olajkeresletének növekedésével szemben.

Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 9 cent csökkenéssel, 72,19 dolláron állt.

Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,06 százalék mínuszban, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,08 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,32 százalék emelkedést jelzett.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!