A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölték: a járványhelyzet miatt a közgyűlés hatáskörében eljáró igazgatótanács döntése az osztalékfizetésről összhangban van a 2020-as évben közzétett, frissített üzleti stratégiával, segíti a további növekedést, a folyamatban lévő fejlesztések kivitelezését.

Az Appeninn Nyrt. továbbra is elkötelezett a stratégiájában rögzített irányvonalak - így a budapesti irodaházak akvirálása, bérbeadása és a turisztikai fejlesztések végrehajtása -, valamint a megkezdett növekedés folytatása mellett. Ezen törekvéseket a 2020-as évben elért pénzügyi eredmények is támogatják - írták az MTI szerint.

Az elfogadott pénzügyi beszámoló stabil növekedést mutat 2020-ban. Jelentősen nőtt többek között az EBITDA (kamatok, adózás, értékcsökkenési leírás előtti eredmény) és a befektetési célú ingatlanállomány értéke is. Az előbbi - elsősorban a megszerzett turisztikai fejlesztési portfólió beruházásnövekménye által előidézett ingatlan-átértékeléseknek köszönhetően - a 2020-as évben elérte a 20 millió eurót (mintegy 7 milliárd forint), míg 2019-ben 14 millió eurón (4,8 milliárd forint) zárt. A befektetési célú ingatlanállomány értéke 2019 azonos időszakához képest 17 százalékkal több mint 172 millió euróra (több mint 63 milliárd forint) emelkedett.

A társaság részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, az elmúlt egy évben a papírok legalacsonyabb ára 252,5 forint, a legmagasabb 396 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!