Áprilisban mindössze 168 milliárd forintnyi részvény fordult meg a Budapesti Értéktőzsde azonnali piacán, az előző hónapban mértnél 10, az egy évvel korábbinál 20 milliárddal forinttal kevesebb. A lemorzsolódás nem most kezdődött, már 2007 óta tart: az akkor áprilisban mértnél idén több mint 500 milliárd forinttal maradt el az azonnali részvénypiaci forgalom. A napi átlagforgalom most áprilisban már csak egy hajszállal haladta meg a 8 milliárd forintot, miközben a válság előtti években nem voltak ritkák a 40 milliárd forint feletti napok sem. Az átlagos kötésnagyság alapján inkább a kisrészvényesek maradtak a piacon, egy-egy üzlet során ugyanis mostanában 1,5-1,6 millió forintnyi papír cserél gazdát, míg korábban a 3 milliót is meghaladta az átlagos tranzakcióméret.

A brókercégek közötti versenyt - akár csak idei év korábbi hónapjaiban - a Concorde Zrt. nyerte, miután az azonnali részvénypiacon 61 milliárd forintnyi forgalmat bonyolított. A második helyre feljött Erste 40 milliárdnyi kötésnél segédkezett, a harmadik Equilor 39,9 milliárdos forgalmával csak egy hajszállal csúszott le az ezüstéremről. A Concorde a piac mintegy 18, az Este és az Equilor 12-12 százalékát mondhatja magáénak.

A származékos piacon folytatódott a növekedés, mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos időszakához képest. A forintértéken számított forgalom 8,2 százalékkal, 237 milliárd forintra nőtt, a kontraktusban számított volumen 12,5 százalékkal, 709 ezerre emelkedett márciushoz képest. Tavaly áprilisához képest az árfolyamértéken vett forgalom 69 százalékkal nőtt, míg a kontraktusszám 58 százalékkal volt magasabb. A pozitív irányú változás leginkább a határidős devizakontraktusok emelkedésével magyarázható: az árfolyamértéken vett forgalom 16,7 százalékkal, a kontraktusszám 18,8 százalékkal nőtt áprilisban

A származékos piac termékcsoportonként vizsgált rangsorait tekintve nem történt változás, a határidős index kontraktusokban továbbra is a Random Capital Broker Zrt., az egyedi részvény alapú határidős termékek piacán az Erste Befektetési Zrt., a származékos deviza termékekben a Raiffeisen Bank Zrt., míg a gabonakontraktusokban az IKR-Bróker Tőzsdeügynöki Kft. foglalta el az első helyet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!