A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 821,15 pontos, 0,8 százalékos emelkedéssel, 103 789,82 ponton zárt hétfőn – írja az MTI.
A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvező befektetői hangulat hatására emelkedtek a globális tőkepiacok, és ezzel együtt a budapesti börze is. Vállalatspecifikus hírek nem érkeztek, viszont kiemelkedő, közel 5 milliárd forintos forgalomban a múlt heti rali után hétfőn is folytatódott a 4iG papírjainak meredek emelkedése.
A papír 4135 forint zárt, ami közel 10,9 százalékos felértékelődés a pénteki értékhez képest.
- A Mol 26 forinttal, 0,95 százalékkal 2770 forintra erősödött, 799,3 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 1,06 százalékkal 30 650 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 0,78 százalékkal 1772 forintra csökkent, forgalma 611,5 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 10 350 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 10 014,22 ponton zárt hétfőn, ez 159,64 pontos, 1,62 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!