Hétfőtől indul a Postán a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) nyomtatott változatainak értékesítése. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon jelentette be. Ahogy tegnap a Napi.hu megírta, a nyomtatott MÁP+ ismertetője már megjelent, és az állampapírt hatféle címletben érhetik majd el a kisbefektetők a postahivatalokban.
A MÁP+ a legnépszerűbb lakossági állampapír, júniusi indulása óta már több mint 2500 milliárd forintnyit értékesítettek belőle. Az sem vetette vissza a népszerűségét, hogy október közepétől nem használhatják a privátbanki ügyfelek lombardhitelek fedezeteként.
A Magyar Posta jól járhat ezzel a termékkel, hiszen nemrég el kellett búcsúznia a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt. révén szerzett ügyfeleitől, akiket az MTB Bank (Takarékbank) vett át. A Takarék csoport és a Posta közös brókercége ezzel gyakorlatilag kiürült.
A postán többféle állampapírt is értékesítenek. Az államkincstár ügynökeként a posta forgalmazza a Prémium Magyar Állampapírt és a MÁP+ dematerializált változatait is, emellett csak a postán kaphatók a nyomdai úton előállított lakossági állampapírok, a Kincstári Takarékjegyek.
A MÁP+ nyomtatott formájú változatainak a kamatozása megegyezik a dematerializálttal. Az első félévben 3,5, a második félévben 4 százalékot fizet, majd évente fél százalékponttal emelkedik a kamata az ötödik évben egészen 6 százalékig. A visszaváltása is hasonló, a kamatfordulók után 5 napig 100 százalékos árfolyamon veszik vissza a postán, a többi napon 99,75 százalékoson.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el