Pénzügyi éve április-szeptemberi első felében a Panasonic csoport 113,62 milliárd jen (egymilliárd dollár) nettó nyereséget ért el, 4,5 százalékkal alacsonyabbat az egy évvel korábbi 118,91 milliárd jennél - idézi az MTI.

A csoport működési eredménye 0,7 százalékkal 195,24 milliárd jenre csökkent 3,9 százalékkal magasabb, 4,01 ezer milliárd jenes értékesítési árbevétel után.

A csoport forgalma elsősorban az autóipari alkatrészek és berendezések iránt növekvő igénynek köszönhetően emelkedett. Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség elmérgesedése ugyanakkor az elektronikai és villamosipari alkatrészek iránti igény csökkenéséhez vezetett, elsősorban az okostelefonokhoz és villanymotorokhoz szükséges alkatrészek terén - mondta el sajtókonferencián Cuga Kazuhiró (Kazuhiro Tsuga) vezérigazgató. Hozzátette: a kínai termékekre kivetett amerikai vámok megemelése miatt a Panasonic bizonyos termékek gyártását átmenetileg Thaiföldre és Malajziába helyezi át.

A Panasonic költségeit az év első felében a Tesla növekvő akkumulátor igényének kielégítését szolgáló kiadások is emelték - mutatott rá a vezérigazgató. A Teslával közösen üzemeltetett nevadai Gigafactory üzemben fel kellett futtatni a Model 3 elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok gyártását. A Tesla szeptember végére érte el és haladta meg a Model 3 heti ötezres gyártási kapacitását és ennek köszönhetően nettó nyereséggel zárhatta a július-szeptemberi negyedévet.

A jövő márciussal záródó pénzügyi évre a Panasonic 250 milliárd jen, az előző évinél 5,9 százalékkal magasabb nettó nyereséget tervez 4,0 százalékkal magasabb, 8,3 ezer milliárd jen értékesítési árbevétel és 11,7 százalékkal magasabb, 425 milliárd jen működési eredmény után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!