Pénteken frissítették várakozásaikat az OTP Bankot követő elemzők, az idei évre szóló konszenzus szerint a pénzintézeti csoport 1093 milliárd forinttal zárhatja 2025-öt adózás után. Az év első felében a konszolidált profit 518,6 milliárd forint volt, ha az egész évre vonatkozó speciális tételeket időarányosan számolta volna el a bank (nem előre az egészet az év elején), akkor félidőben már 592 milliárd forintnál tartana az OTP.
Ha a konszenzus teljesül, akkor profitsoron éves összevetésben 1,6 százalékkal lépne előre a bank és az év mind a 365 napjára egyenként 2,99 milliárd forint adózott nyereség jutna.
Kapcsolódó
Az elemzők szerint a bank nettó kamatbevétele 1900 milliárd forint lehet (+ 6,6 százalék), míg a saját tőke 5771 milliárd forintra emelkedhet.
Az egy részvényre jutó nyereségre (EPS) vonatkozó várakozás 4091 forint, míg az osztalék 1151 forint körül alakulhat részvényenként.
A 17 elemző által megállapított célárak átlaga 30 425 forint, ez a jelenlegi árfolyamhoz képest 2 százalékos felértékelődéssel kecsegtet. A legmagasabb elemzői célár a konszenzusban szereplő elemzőházak közül 35 146 forint.
Az európai bankszektor P/E rátája (árfolyam/egy részvényre jutó profit) júliusban 9,1 volt az MSCI Europe Banks Indexben lévő pénzintézeteket alapul véve. Ha hasonló értékeltséggel forogna az OTP-papír is, abból 37 228 forintos fair árfolyamérték adódna.
Egy másik metódus az árfolyamot a könyv szerinti értékkel veti össze, itt a kontinens bankjai 1,18-as P/BV értéken kereskednek. Ezt az értékeltségi mutatót véve az OTP magasabban áll, az 1,58-as P/BV mutatója azonban nem tűnik indokolatlannak. Erre a magyarázat a bankcsoport megtérülési mutatója a saját tőkére (ROE) vetítve. Itt a konszenzus 20 százalékos ROE-t vár, ez nemcsak az európai átlagot veri magasan, de annál is nagyobb, mint amekkora hozamelvárást az OTP-részvényesek átlagosan a magyar bank felé támasztanak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel