Csökkenő árbevétellel zárta a 2024-es üzleti évet az Opus Global, derült ki a holding közgyűlési előterjesztéseiből. A 2023-ban még 686 milliárd forintra rúgó működési bevételek 631 milliárd forintra estek vissza.
Ezzel párhuzamosan a személyi kiadások és az értékcsökkenés kivételével az összes költséget sikerült visszafogniuk, így EBITDA soron lényegében stagnált az Opus Global teljesítménye 88,5 milliárd forinton. Az üzemi eredmény kismértékű csökkenést mutatva 40,3 milliárd forint volt tavaly. Az Opus nettó profitja 48,1 milliárd forint lett tavaly, 7,1 százalékkal magasabb, mint 2023-ban.
Részvényenként 15 forint az osztalékjavaslat
A társaság egyedi (nem konszolidált) eredménye 23,3 milliárd forint, ebből 8 milliárd forint osztalékfizetést javasol az igazgatóság. A tervek szerint az osztalékot június 17-én fizetik ki. Mivel a társaság tulajdonában lévő saját részvények után nem fizetnek osztalékot, így a 8 milliárd forint osztaléktömeg azt jelenti, hogy minden részvény után 15 forint lesz az osztalék.
2024. összességében a magyar gazdaság számára a stabilizáció és a mérsékelt fellendülés éve volt, miközben több kihívással is szembe kellett néznie, mint például a háborús konfliktusok közvetett hatása, az inflációs környezet és az EU-források körüli bizonytalanságok. Azonban az említett gazdasági körülmények között is az Opus csoport tovább erősítette fundamentumait és képes volt tovább növelni eredményét – olvasható az előterjesztésben.
Újabb részvény-visszavásárlás indul
"A cégcsoport ahogyan azt tavaly előre jelezte, a működésének stabilizálását, és az erőforrások hatékony kihasználását helyezte előtérbe. Így sikerült a soha nem látott eredményt elérni – emelte ki a gyorsjelentés kapcsán Lélfai Koppány, a cégcsoport vezérigazgatója. Mindez a saját részvényállomány növekedésével együtt lehetővé teszi, hogy a részvényeseink közel 50 százalékkal megemelt, részvényenként 15 forintos osztalékjavaslatról dönthessenek az éves rendes közgyűlésen, továbbá 2025-ben újabb 8 milliárd forint értékű sajátrészvény- visszavásárlási program is induljon"
– emelte ki a gyorsjelentés kapcsán Lélfai Koppány, a cégcsoport vezérigazgatója.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz