Az Nvidia gyorsjelentéséhez csatolt értékesítési előrejelzése olyan száguldást váltott ki a részvényárfolyamban, amivel belátható közelségbe került az egybillió dolláros piaci kapitalizáció.

Ezzel az első olyan chipgyártó lenne, amely bekerül ebbe az elitklubba az Amazon, a Microsoft, az Apple, a Tesla és a Saudi Aramco mellé, köszönhetően a mesterséges intelligencia iránti őrület miatt processzorai iránti megugró keresletnek.

Részvényei árfolyama közel 24 százalékkal emelkedett csütörtökön, miután a július végéig tartó három hónapra vonatkozóan 11 milliárd dolláros árbevételi előrejelzést közöltek, ez több mint 50 százalékkal haladja meg az elemzők korábbi várakozásait. Ezzel az Nvidia piaci értéke egy nap alatt 184 milliárd dollárral nőtt - 960 milliárd dollár fölé - ami több, mint az Intel vagy a Qualcomm teljes értéke, és a Bloomberg adatai szerint a valaha volt legnagyobb egynapos nyereség amerikai részvények esetében.

Az Nvidia mellett más chipgyártók, köztük a tajvani TSMC és a holland ASML is nagy nyereségről számoltak be első negyedéves gyorsjelentésükben.

Minden a mesterséges intelligenciáról szól

Az első negyedéves adatok megerősítették az Nvidia állítását, amely szerint ők az egyetlen olyan vállalat, amelynek technológiája képes kielégíteni az egész iparágban a generatív mesterséges intelligencia, azaz az emberihez hasonló tartalmak létrehozására képes rendszerek iránti igényt.

Mint írták, a számítási teljesítmény iránti kereslet exponenciálisan növekszik a felhő- és internetes vállalatok, valamint az autóipar, a pénzügyi szolgáltatások, az egészségügy és a távközlési iparágak részéről.

Az Nvidia legerősebb H100-as processzorát is tartalmazó termékek nagyon keresetté váltak, nemcsak a nagy technológiai vállalatok, hanem az AI start-up cégek új hullámának körében is. Ilyen például az OpenAI és az Anthropic is, amelyek az elmúlt hónapokban több milliárd dollárt szedtek be kockázati tőkebefektetőktől – emlékeztet a Financial Times.

Az AMD árfolyama, amely az Nvidia-hoz hasonlóan az MI számára hatalmas adathalmazok képzésére legalkalmasabb speciális chipeket gyárt, 11 százalékkal ugrott, míg a Micron, az amerikai memóriachipek beszállítója 4,6 százalékkal emelkedett. Az Intel azonban a befektetők szerint lemaradásban van a mesterséges intelligenciára való átállásban, árfolyama is tükrözte ezt, 6 százalékkal esett a nevezetes csütörtöki napon.

Idén minden összejött a tavalyi vesztesnek

A csütörtöki lépés előtt az Nvidia részvényei 2023-ban már amúgy is dupláztak, azután, hogy tavaly pocsékul szerepeltek. Tavaly ugyanis eléggé rájárt a rúd az egész tech szektorra, a Fed kamatemelései alaposan megtépázták az értékeltségeket, és eközben a felhő-szolgáltatásokra szánt vállalati kiadások lassulása miatt a chipgyártó cégeket különösen büntették, de nem tett jót nekik a kriptodeviza piacon végigsöprő eladási hullám sem.

Ennek következtében az Nvidia árfolyama a 2021 novemberi 280 feletti csúcsáról tavaly októberre 117 dollárig esett. Ekkor robbant be a befektetői köztudatba az MI új generációja, amelyet az OpenAI ChatGPT-hez és a Google Bardhoz hasonló chatbotok vezetnek.

Az Nvidia részvények árfolyama
Kép: Napi.hu, stooq.com

Még akkor is, ha az Amazon, a Google, a Meta és a Microsoft mind saját, egyedi MI-chipekbe fektetnek be, elemzők szerint kevés vállalat tudta felvenni a versenyt az Nvidia technológiai előnyével.

Jensen Huang, az Nvidia alapítója és vezérigazgatója elemzőkkel folytatott telefonbeszélgetésen azt mondta, hogy 15 évnyi befektetés és a gyártási kapacitás bővítése miatt az Nvidia a megfelelő időben a megfelelő helyen van.

A generatív MI megjelenésével a világ legtöbb adatközpontjának elsődleges igáslovává vált, amely információt generál. Most már teljesen világos, hogy az adatközpontok költségvetése nagyon drámaian eltolódik a számítási kapacitások drasztikus növelésének irányába, és ezt látjuk most, tette hozzá. Becslései szerint világszerte mintegy egybillió dollár értékben kell majd a régebbi chipeket lecserélni az új, MI chipekre,  írja a Reuters.

Huang a vagyona a részvényárfolyammal együtt szintén 25 százalékkal ugrott meg csütörtökön, és ezzel 34,5 milliárd dollárra emelkedett. Ezzel a Forbes becslése szerint ő lett a 36. leggazdagabb ember a Földön.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!