A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 890,99 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel 42 030,31 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Felülteljesített a magyar tőzsde a nyugat-európai piacokhoz képest, ahol változó volt a befektetői hangulat - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek. Különösen a Mol árfolyama emelkedett jelentősen csütörtökön, a papírra a csökkenő olajárak kedvező hatással vannak. A Richter ismét jól teljesített, ami a szakértő szerint a kilátások javulásáról szóló múlt heti vezérigazgatói nyilatkozattal indokolható.

A Mol 104 forinttal, 3,74 százalékkal 2888 forintra erősödött 4,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 38 forinttal, 0,47 százalékkal 8040 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 1,25 százalékkal 323 forintra emelkedett, forgalma 94,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 2,33 százalékkal 8360 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3652,84 ponton zárt csütörtökön, ez 66,49 pontos, 1,85 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni és a párizsi tőzsde vezető indexei pluszban fejezték be a csütörtöki kereskedési napot, a frankfurti börze viszont mínuszban zárt - írta az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 0,21 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,27 százalékkal magasabban zárt szerdához képest, ugyanakkor a frankfurti DAX-index 0,27 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,32 százalékos pluszban fejezte be a napot.

Az európai tőzsdezárás idején (17.30-kor) a Dow Jones ipari átlag 0,66 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,17 százalékos gyengülést, a Nasdaq-piac összetett mutatója viszont 0,07 százalékos növekedést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 3,28 dollárral (3,07 százalékkal) 103,64 dollárra csökkent.

Az arany ára unciánként 0,50 százalékkal (8,27 dollárral) 1708,90 dollárra emelkedett.

Az európai gázár emelkedett. A holland gáztőzsdén a TTF legközelebbi augusztusi határidős jegyzésében 1 megawattóra 156,45 euróba került röviddel zárás előtt, ami 0,9 százalékkal magasabb a szerdai záróértékéhez viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!