A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A zárt végű alap jegyeit 2010-ben dobta piacra az Intercapital Invest Bukarestben, a verespataki beruházásra spekulálók összesen 4 millió lej (1 euró 4,4 lej) értékben jegyeztek 202 lejes részvényeket. Az alap egységára a tőzsdei bevezetése óta azonban közel 50 százalékot veszített értékéből, noha az arany világpiaci ára tavaly még jelentősen emelkedett. A gondot az jelentette, hogy az IFG portfóliójának több mint 53 százalékát három, romániai aranykitermelésben érdekelt vállalat részvényei adják, emellett jelentős tulajdonrésszel bír több, a kanadai tőzsdén jegyzett vállalatban is. Az alap a kanadai Gabriel Resources (GR) vállalat részvényeinek közel 17 százalékát birtokolja, ami azért érdekes, mert ez a cég a verespataki projekt tulajdonosa a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) révén. Az alapnak emellett 26,9 százalékos tulajdonrésze van az Eldorado Gold Corporationben, amely a Nyugati-Kárpátokban lévő aranybányák 80 százalékát uralja és 9,31 százalékos csomagja van a Hunyad megyében bányászó Carpathian Gold Inc. papírjaiból is.

A három bányavállalat becslések szerint közel 700 tonna arany és kétezer tonna ezüst kitermelési jogát birtokolja, az IFG kisbefektetőinek remélt profitja azonban egyre bizonytalanabb. Az új román kormány ugyanis a verespataki bányanyitás halogatása mellett a bányajáradékok módosítását tervezi, nagyobb részesedés reményében. A politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatai drámai árfolyam-volatilitáshoz vezettek a BVB-n, de a kilengések hullámai a torontói börzéig is elértek. A GR az első negyedévben 2,6 milliárd dollár veszteséget könyvelt el, árfolyama májusban közel 28 százalékot zuhant a kanadai parketten, elsősorban a romániai fejlemények miatt.

Az összesen 118 millió dollárra értékelt vállalat tulajdonosai között található például John Paulson, Beny Steinmetz és Thomas Kaplan is.

Amikor már úgy tűnt, hogy Verespatakon belátható időn belül elkezdődhet a kitermelés, a frissen beiktatott Victor Ponta kormányfő kijelentette, hogy újra kívánja tárgyalni a koncessziós szerződést. Az IFG árfolyama még aznap 11 százalékkal, 105 lejig zuhant. Jonathan Henry, a GR igazgatója a Reutersnek adott nyilatkozata − mely szerint az arany jelenlegi árfolyamát figyelembe véve a verespataki beruházás értéke megközelíti a 30 milliárd dollárt, a korábban becsült 7,5 milliárdhoz képest − közel 10 százalékkal tornászta fel az IFG-papírok árát májusban. A lelkesedés azonban hamar lelohadt, miután nemrég Ponta határozottan cáfolta gazdasági miniszterének azon kijelentését, mely szerint idén elkezdődne Verespatakon az arany kitermelése. Az IFG a 100 lejes szintig csúszott le a lejtőn, ezen az árfolyamon nettó aktíváinak értéke alig több mint 2 millió lej. Időközben az IFG befektetőinek száma 199-re csökkent, miután egy részük, megunva a huzavonát, a veszteség ellenére túladott papírjain. Lehet, hogy ők jártak jól, Traian Basescu államfő ugyanis kedden kijelentette: a bányakincsek kiaknázására kötött koncessziókat úgy kell alakítani, hogy a belföldi és a külföldi vállalatok egyenlő mértékben vehessenek részt a projektekben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!