Pert kezdeményez a Waberer's International Nyrt. több tehergépjármű-gyártóval szemben. Az Európai Bizottság ugyanis még tavaly nyáron megbüntette a MAN, a Volvo/Renault, a Daimler (Mercedes), az Iveco és a DAF vállalatait, mivel 1997 és 2011 között kartellezve összehangolták a nagykereskedelmi listaárakat, az új emissziós technológiák bevezetésének időzítését, valamint ezek költségeinek vevőkre történő áthárítását - jelentette be a tőzsdén a teherfuvarozási vállalat.
A túlárazás a Waberer's-t is érinthette, amely ebben az időszakban több ezer kamiont lízingelt és vásárolt a gyártóktól. Az ügyben bármelyik tagállami bírósághoz fordulhatnak, ahol az Európai Unió Bíróságának esetjoga miatt a bizottsági határozattal a hátuk mögött jó helyzetben vannak: az EB döntéseit kötelező erejű bizonyítékként kell figyelembe vennie a testületeknek.
Kapcsolódó
A tőzsdei cég egyelőre nem tudja, hogy pontosan mekkora kár érte a kartellezésnek köszönhetően. A túlárazás mértékének értékelésére és becslésére közgazdász szakértő kirendelését kezdeményezte.
A Waberer's-t 5100 forintos nyitó árfolyamon július 6-án vezették be a hazai tőzsdére. A cég részvényeivel szerda délben 5080 forintért kereskedtek. A papírok annak köszönhetően tartják az 5100 forint körüli árfolyamot, mert - a társaság bejelentése szerint - a bevezetés óta a forgalmazók az Erste Bank Bedfektetési Zrt. közreműködésével stabilizációs ügyletek keretében összesen 117 alkalommal vásároltak vissza a részvényekből.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak