Mindenkori rekordra nőtt a magyar magánbefektetők tulajdonában lévő hazai részvények állománya. Az emelkedés már tavaly szeptember óta tart, ennek eredményeként május végén 2445 milliárd forint értékű részvénnyel rendelkezett a lakosság.
Az állomány közel 60 milliárd forinttal nőtt a nettó vásárlások miatt májusban, emellett pedig több mint 41 milliárd forint volt a meglévő részvények havi felértékelődése. A kettő együtt pedig 101 milliárddal növelte a lakossági részvényvagyon piaci értékét egyetlen hónap alatt.
A statisztikákból az is kiolvasható, hogy a lakossági befektetők mennyit tartottak a BÉT leglikvidebb értékpapírjából, az MNB statisztikája szerint 1386 milliárd forintnyi monetáris intézmény által kibocsátott részvény volt május végén a lakosságnál, ez szinte teljes egészében OTP-részvény lehetett.
Ugyanakkor a lakossági kör volt szinte az egyetlen, amely több hazai részvényt vett, mint amennyit eladott: a külföldi befektetők nettó 38 milliárd forint erejéig voltak nettó eladók, és ugyanezt az oldalt erősítették a biztosítók, a nyugdíjpénztárak (-5,1 milliárddal), valamint a bankok (-1,7 milliárd forinttal).
Úgy tűnik azonban, hogy inkább a lakossági befektetők spekuláltak eredményesebben, májusban a BUX nagyon erős hónapot zárt, 3,8 százalékos emelkedéssel.
Persze, akinek már korábbról volt magyar részvénye, annak köszönhetően szépen keresett, a külföldi befektetők például 140 milliárd forint hozamot értek el csak májusban.
Két éve nem érkezett ennyi új lakossági pénz az alapokba
A lakosság a befektetési alapokba is jelentős tőkét csatornázott, amely után 12 ezermilliárd forintra nőtt az itt elhelyezett vagyon piaci értéke. Nagyon megnyomták a havi vásárlásokat a háztartások, csak májusban nettó 217 milliárd forintért vásároltak, ekkora összeget két éve nem csoportosítottak az alapkezelőkhöz.
Állampapírok: visszafogott kereslet a magánbefektetőktől
Az állampapírok piacán viszont már nem volt ilyen aktív a lakosság. Ez egyébként aligha meglepetés, a heti értékesítési adatok is azt mutatják, hogy érdemi kereslet csak a Fix és a Bónusz papírokra mutatkozik, a kettőből együtt hetente átlagosan 60 milliárd forintnyit vesznek a háztartások.
A nettó állomány 91 milliárd forinttal nőtt májusban a lakosságnál, a külföldi befektetők viszont ráléptek a gázra, 148 milliárddal vettek többet, mint amennyi kötvényük lejárt, vagy amennyit eladtak: a döntés a részükről is érthető, a magyar intézményi kötvények hozama egész májusban stabilan emelkedett (6,7-ről 6,9 százalékra).
Jelenleg a 51 735 milliárdos forintadósságot zömmel az alábbi szereplők finanszírozzák:
- külföldiek: 15 392 milliárd forint;
- lakosság: 13 228 milliárd forint;
- bankok: 13 423 milliárd forint;
- biztosítók, nyugdíjpénztárak: 2842 milliárd forint.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!