Milyen hatása lesz a koronavírus-járványnak a gazdaságra? Egyelőre senki sem tudja, de van pár tény, amiből kiindulhatunk: Hubej tartományon kívül mintegy 1 százalék a halandóság, ami jelentősen alacsonyabb mint az első becslések; az extrém karanténnal Kínában sikerült gyakorlatilag teljesen leállítani a terjedést; valamint, tehát ez máshol is lehetséges, ám ennek ára az azonnali gazdasági összeomlás - írta blogján a közgazdász.
Ha mindenki egyszerre csinálná meg a "nagy karantént", akkor a világ egy hónap alatt túl lehetne ezen, de mivel ilyen szintű koordinációra képtelenek az országok, sőt számos ország szinte bármire képtelen, ezért a folyamat borzasztóan elhúzódhat. Ráadásul hiába oldotta meg a problémát Kína drákói erőfeszítéssel, ha más visszafertőzi, akkor kezdhetik az egészet elölről.
Kapcsolódó
Emiatt a gazdasági összeomlás elhúzódhat, ahogyan a járvány itt-ott fellángol, majd az erőfeszítéseknek köszönhetően alábbhagy, majd újrakezdődik - mindaddig amíg nem lesz oltás és/vagy gyógyszer. Mindez pedig szükségessé fogja tenni, hogy a kormányzatok aktívan beavatkozzanak - véli Zsiday.
Ehhez van a mozgástér: a kormányzatok ugyanis bármekkora összeget elkölthetnek, és ha szükség lesz, rá el is fognak. Mindenképpen szükség lesz a különböző szektoroknak (ilyen a turizmus) nyújtott hitelek szinte automatikus meghosszabbítására kormányzati segítséggel/garanciaprogramokkal, állami áthidaló hitelekre, a bankszektor hitelei egy részének garantálására, újabb jegybanki hitelprogramokra, közvetlen vállalati kötvényvásárlásra, a fő kockázat ugyanis az, hogy a hirtelen bevételkiesés miatt a rövidtávú likviditási válság miatt számos cég csődbe megy.
Emellett a standard költségvetési élénkítésnek még számtalan formája lehetséges - erre példa Hongkong, ahol minden felnőtt állampolgár egyszeri, mintegy 400 ezer forintnyi összeget kapott. A költségvetési stimulus segíthet átvészelni azt a 3-9 hónapot, amelyet ki kell húzni, és ha kellően gyorsak lesznek a döntéshozók, akkor már 2021-től gyors növekedés indulhat újra a gazdaságban. A legfontosabb elkerülni a - főleg kis- és közepes - cégek hirtelen csődbemenetelét.
A gazdaságban tehát nagyon mély, ijesztően mély, ám helyes kezelés mellett viszonylag rövidebb távú (ám rosszabb esetben akár egész 2020-ban kitartó) mélyrepülés lehet, amit azonban 2021-től - vagy már hamarabb - erős felívelés követhet - szól a konklúzió.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz