Nem indult jól a magyar fizetőeszköz napja szerdán, a reggeli órákban látott 397,5 forintos euróárfolyam hirtelen kilőtt és pillanatok alatt 400,5-re ugrott a jegyzés. Azóta némi korrekció látható, jön vissza az árfolyam, jelenleg 399,5-ön zajlik a kereskedés. Közben nagyon volatilis az euró-dollár keresztárfolyam, a forint pillanatnyi megingásával együtt történt egy nagyobb dollárerősödés, de már az is fordulni látszik.
Láthatóan idegesek a piacok, föl-le mozognak a feltörekvő devizák. Lehet, hogy az egész mögött a török líra ma reggeli összeomlása áll. A dollár/líra reggel még 37 alatt volt, majd hirtelen már majdnem 41 lírát kellett adni egy dollárért, a visszakorrekció ott is megvolt, de még mindig több mint 6 százalék gyengülést mutat napon belül a török deviza. A líra szakadása miatt politikai okok húzódnak meg, az Euronews tudósítása szerint korrupció és terrorizmus elleni nyomozásban elrendelték az isztambuli polgármester őrizetbe vételét. Az ellenzéki polgármester Recep Tayyip Erdogan egyik legfontosabb riválisa.
Kapcsolódó
A forint szempontjából mindez a lehető legrosszabbkor jött. Kedden október óta nem látott erős szinten járt a magyar deviza az euróval és a dollárral szemben.
Elemző: ez áll a forintgyengülés mögött
A gyengülés mögött a török események állhatnak, a török líra nagyobb gyengülést mutatott a dollárral szemben, így a régiós devizák is lefelé fordultak. Tegnap ugyan még a 397-es szintekre is visszacsúszott az euró/forint, de a ma reggeli fordulat után eltávolodott ezektől a szintektől a devizapár.Kedden a Fitch újabb elemzése is kijött, miszerint a magyar költségvetés idén 4,5 százalékos hiányt érhet el, de 2026-ban is 4 százalékos lehet a deficit mértéke. Ez magasabb a magyar kormány által korábban előrejelzett 3,7, illetve 3,5 százalékos hiánycéloknál. Emellett azt is jelezte a Fitch, hogy nem számolnak kamatvágásokkal az idei évben, így az alapkamat stabilan 6,5 százalékon maradhat - értékelt a K&H Értékpapír elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot