A hétfői nap világszerte az SVB amerikai bank bedőlésének hatásairól szólt: zuhantak a bankrészvények és általában a tőzsdei árfolyamok, csökkentek a kötvényhozamok, gyengült a dollár, olcsóbb lett az olaj, és végül teljesen elhagyta magát a forint, úgy tűnt, hogy a világ egyik legsérülékenyebb devizája, de Európában egészen biztosan az.

Egyedül a régióban

Eközben a cseh korona, a lengyel zloty és a román lej, vagyis régiónk szabadon lebegő árfolyamú többi valutája alig gyengült. A cseh korona hétfő óta 1 százalékot vesztett értékéből, azonban a cseh fizetőeszköz 15 éves csúcsot döntött a hónap elején, így amúgy is kijárna neki egy kis korrekció. Még a dollár euróhoz képesti árfolyama is stabilizálódott, noha az elmúlt napokban lényegesen alacsonyabbak lettek az amerikai kötvényhozamok, és ettől hétfőn még gyengült a dollár. Kérdés, hogy miért a forint gyengélkedik egyes egyedül a piacon még kedden is?

Az már tegnap is látszott, hogy amikor a befektetők világszerte a biztonságosabbnak tartott eszközök felé mozdultak, vagyis kockázatosabbnak ítélt eszközeiket eladták és a legfejlettebb országok államkötvényeit kezdték vásárolni, akkor az egyik legintenzívebb eladási hullám a magyar piacon bontakozott ki, amit a pesti tőzsde részvényeinek zuhanása is mutatott, de leginkább a forint árfolyama jelezte ezt.

EU-pénzek, új konfliktus

A folyamat annyiban is különösnek tűnt, hogy az utóbbi hónapokban stabil emelkedő trendbe került a hazai fizetőeszköz, amit nem kis részben a magas jegybanki kamatok indokoltak, bár hozzá kell tenni, hogy a bizalom visszatérésében nagy szerepe volt annak, hogy látszólag megnyugtatóan rendeződött a Magyarország részére kifizetendő EU-pénzek sorsa, amit sokan alapnak tekintenek a magyar gazdaság stabilitása és az ország iránt megnyilvánuló bizalom szempontjából.

Az utóbbi időben azonban ez újra bizonytalanná vált: véget nem érőnek tűnő huzavona folyik az ügyben, ráadásul az eddigi konfliktusok mellé még egy újat is sikerült nyitni a finn és svéd Nato-tagság magyar parlamenti ratifikálásának immár hónapok óta tartó húzásával, legújabban pedig annak kommunikációjával. 

A lehető legrosszabb üzenet

Ezekhez a bizonytalansági tényezőkhöz múlt héten még egy különösen rossz üzenet is társult a befektetők felé: a jegybank és a kormány nyílt egyet nem értése, sőt, egymás bírálása, ami a lehető legszerencsétlenebb dolog egy eleve évek óta botladozó valuta esetében. A hét második felében ugyan igyekeztek a résztvevők enyhíteni a kárt, olyan nyilatkozatokkal, hogy a kormány és a jegybank együttműködik, de a szellem már kiszabadult a palackból.

Euró/forint árfolyam, egy év
Kép: stooq.com

Ezeket figyelembe véve és azt, hogy a forint 2018 elejétől tavaly őszig, azaz közel 5 évig stabilan gyengülő pályán volt, egyedül térségünk devizái közül, már elé lehetett ahhoz, hogy a gyors döntéshozatal folyamán elsők között szabaduljanak a forinttól és a forintban jegyzett eszközöktől. Ez a folyamat ráadásul kedden is folytatódott, és az árfolyam az euróval szemben 395 forint fölötti értéket ért el, miközben két hete ez az érték 373 is volt, így az októberi abszolút mélypont óta a legnagyobb visszaesés következett be az árfolyamban.

A trend sorsa

Ezek után a legfontosabb kérdés, hogy a kialakult erősödő trend túléli ezt a megrázkódtatást, vagy megtörik. A jelenlegi árfolyamszint egy nagyon fontos zónában van, mivel korábban sokáig ez szabott gátat a forint erősödésének, vagyis erős ellenállás volt. Ha most támaszként kitart és végül újra erősödésnek indul a hazai fizetőeszköz, akkor megmenekülhet a trend, ha azonban ezt, majd esetleg a 400-as szintet is átviszi a gyenge irányba, akkor megtörik, és ennek igen kedvezőtlen üzenete lenne: önmagában a magas kamatok nem mentik meg a forintot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!