Újra gyengülni kezdett a forint: miután néhány hétig 321-323 forint körül mozgott egy euró ára, ma ismét 325 forintnál is többet kérnek el egy euróért. A napi mélypont eddig 325,57, ez az elmúlt két hét leggyengébb adata - figyelmeztet a hvg.hu.
A történelmi mélypontot július 2-án értük el, akkor 330,69 forintba is került egy euró. Ennek hatására beindult a bevásárlóturizmus is már, de az előző hónap közepére egy kicsit megnyugodtak a piacok.
A portfolio.hu emlékeztet: szerdai napot csak minimális elmozdulással kezdte a forint, délelőtt azonban gyengülni kezdett. A török líra a múlt heti muszlim ünnep alatti 6,05 körüli szintről 3 nap alatt 6,45-ig zuhant ezen a héten a dollárral szemben, ez mintegy 8 százalékos esés és ezzel párhuzamosan újra esik az orosz rubel, illetve a dél-afrikai rand is, ami kissé a mi régiónk devizáit is gyengíti. A cseh korona és a lengyel zloty is esést mutat, vagyis a forint nem lóg ki a sorból.
A Commerzbank szerint a befektetők arra spekulálnak, hogy a török jegybank szeptember 13-án sem fogja emelni a kamatot, és most erre pozicionálják magukat, miközben az infláció továbbra is magas.
Eközben az újabb amerikai kamatemelések baljós jele is ott lebeg a feltörekvő országok felett: a monetáris döntéshozók arra számítanak, hogy a Federal Reserve idén még két alkalommal, jövőre pedig háromszor emelheti a kamatot. Idén legnagyobb valószínűséggel szeptemberben és decemberben hajthat végre újabb 25 bázispontos emelést - írtuk meg korábban.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
