Formába lendült szerdán a forint, az euróval szembeni árfolyam 393-ig süllyedt, utoljára ilyen olcsón eurót venni a devizapiacon tavaly októberben lehetett. Napon belül 2 egység, vagyis fél százalék eddig az erősödés.
A piaci árazások az idei évre nem várnak már monetáris enyhítést a magyar jegybank részéről, miközben sok jegybank már enyhítő üzemmódban van. A forint javára szóló, várhatóan tovább növekvő pozitív kamatkülönbözet így továbbra is az elsődleges támasza maradt a forintnak. Kérdés, hogy ez elég lesz-e az EURHUF kurzus tartósan 395 alá való kerüléséhez, miközben a nemzetközi bizonytalanságok továbbra is jelentősek
– írta délelőtt az Erste.
A lengyel kamatdöntés ma esedékes, a várakozás szerint 25 bázispontos vágás következik. Ez ugyancsak a forint malmára hajthatja a vizet.
Az Equilor elemzői szerint a technikai kép alapján hamarosan nagyobb mozgás indulhat: a következő kulcsszint a csökkenő trendcsatorna alsó trendvonala lenne, amely jelenleg 392,60-nál húzódik.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról