Az Eximbank a 2023-ban lebonyolított tranzakció után ismét nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre. Ezúttal 500 millió euró összegű kötvényt bocsátott ki a pénzintézet, amely a korábbiaknál hosszabb, 7 éves futamidővel rendelkezik, az éves kamata pedig 4,5 százalék.
A mostani, hosszabb futamidejű kibocsátásunkkal olyan stabil forrásokat tudtunk bevonni, amelyekkel hatékonyan támogathatjuk a magyar cégek nemzetközi törekvéseit és növekedési terveit – nyilatkozta Hoffmann Mihály, az EXIM Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese.
A mostani kibocsátás két jelentős, 2023-as tranzakciót követett. Az előző év tavaszán egy közel 5 éves futamidejű, 1,25 milliárdos dollárkötvény-kibocsátásra került sor, 6,32 százalékos hozammal. Majd ezt követte novemberben egy több mint 1 milliárd eurós tranzakció, ezúttal már 5 évesnél hosszabb futamidővel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben