Miután tavaly év végére a korábban jelzett sáv tetejének közeléből megfordult az euró/forint keresztárfolyam, a magyar devizának sikerült, ha kis lépésekben is, de visszanyernie erejét. Annyira, hogy a 415 feletti szintekről mostanra 400 forint közelébe süllyedt vissza az euró árfolyama.
Az erősödést hajtó tényezők között elég sok mindent fel lehetne sorolni. A legkézenfekvőbb, hogy az EKB részéről a következő időszakban talán további kamatcsökkentések várhatók, míg a gyenge inflációs adatokat figyelve az MNB-nél ez talán egy időre lekerült a napirendről. A másik, hogy egyelőre nincs jele annak az Armageddonnak, amitől a teljes magyar pénzügyi szakma tartott az inflációkövető magyar állampapírok tömeges lejáratára időzítve, egyelőre nem látszik, hogy a lakosság tömegesen menekítené más devizába felszabaduló forint forrásait (igaz, ez még egyelőre nem lefutott játszma).
Tisztán technikai szemmel nézve a mostani erősödés egy egyszerű korrekciónak is tekinthető abban a középtávú forintgyengülési trendben, amely az euró kurzusát 2023 tavasza óta a 370 forint körüli szintekről 415 forint magasságába vitte, s amely tavaly szeptemberben, a 400 forint fölé történt kitöréssel kapta meg végső lendületét. Akkor a kitörés előtt 417-418 forintos euróárfolyamot jelöltünk meg a mozgás lehetséges céljaként. Ebben persze volt bizonytalansági tényező, hiszen az akkor kirajzolt emelkedő háromszög alakzat célárában ennyi mozgástér talán benne volt, attól függően, hogy napon belüli, vagy záróárakkal számolunk. Így ez a célár jóindulattal teljesítettnek is tekinthető.
Komoly akadályt jelenthet azonban a forint további erősödése számára, hogy most egy olyan ártartomány előtt áll a kurzus, amelyben erős támaszok találhatóak. Ezek közül az első maga a 400 forintos szint, amely kerek számként elég fontos pszichológiai mérföldkőnek. Ráadásul ez alatt húzódik az a 396-400 forint közötti sáv, amely az elmúlt közel két év folyamán ötször állította meg a forint gyengülését erős ellenállásként. A technikai elemzés szabályai szerint az erős ellenállásokból erős támaszok lehetnek. Szintén erős támaszt jelenthet a 400 forint körül lévő 200 napos mozgóátlag is és gyengébbeket a 392 forint alatt nagyjából 2-3 forintonként sorakozó lokális mélypontok.
Így összességében az mondható el, hogy bár az euró forinttal szembeni árfolyamának sikerült a korábban kijelölt 370 és 418 forint között húzódó sáv gyenge szélétől elszakadnia, azonban már ahhoz is komoly erőfeszítésre lenne szüksége, hogy elinduljon a sáv erős oldala felé.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt