A londoni FTSE-100 mutató 1,09 százalék, a frankfurti DAX-index 1,39 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,11 százalék mínuszan fejezte be a napot. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,83 százalékkal csökkent.
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 51 centtel, 0,81 százalékkal, 63,22 dollárra emelkedett. Az arany határidős jegyzése 4212,05 dolláron állt unciánként 0,04 százalékos, 1,55 dolláros gyengüléssel.
Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, decemberi jegyzésében 1,27 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 30,54 eurón zárt.
Az európai tőzsdezáráskor New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,74 százalékos, az S&P 500-as index 1,01 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,66 százalékos mínuszban állt.
Nyugaton már érzik az orosz gázolaj hiányát, mi ezt – egyelőre – megúsztuk
Ismét drágul az üzemanyag, és bár hiába az áremelkedés a hazai kutakon, a nemzetközi olajpiac meglepően nyugodt: a Brent hónapok óta 60–70 dollár között mozog, és komolyabb kilengésre az év végéig sem számítanak. A szakértők szerint az amerikai szankciók alóli felmentés nem befolyásolja érdemben a hazai árakat, miközben az orosz olajtermékek kiesése miatt a gázolaj továbbra is drágább marad a benzinnél.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!