A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 99 257,44 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn nyugodt kereskedési nap volt a BÉT-en alacsony forgalom mellett. A kereskedés pozitív hangulatban indult a Richterhez köthető pozitív hír hatására, amely szerint újabb készítménye kapott engedélyt az Egyesült Államokban. Délelőtt és kora délután romlott a hangulat, és ez a vezető részvények árfolyamán is látszott. Az amerikai piacnyitást követően délután visszatért a pozitív hangulat, az amerikai tőzsdeindexek emelkedtek, és ez hatott az európai börzékre, köztük a Budapesti Értéktőzsdére is.

  • A Mol 20 forinttal, 0,73 százalékkal 2760 forintra erősödött, 563,7 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,14 százalékkal 29 050 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,55 százalékkal 1804 forintra esett, forgalma 578,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,46 százalékkal 9725 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9232,44 ponton zárt hétfőn, ez 2,07 pontos, 0,02 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!