A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 907,81 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 108 613,56 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 25,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta,
kedden az európai tőzsdéken a kedvező hangulatot az orosz-ukrán háború lezárásával kapcsolatos hírek utalták, amelyek azt vetítik előre, hogy a felek közelebb kerültek a megállapodáshoz.
Hozzátette,
ez a hír hajtotta fel a magyar vezető részvények árfolyamát is, elsősorban az OTP-ét, amely történelmi csúcson járt, és pozitív árfolyam hatást gyakorolt a Richterre is. Ezzel szemben a Mol részvényeinek csökkenése mögött az állhat, hogy egy esetleges békekötést követően az orosz szankciókat felfüggesztenék, az Ural olaj ára csökkenhetne.
Az Equilor vezető elemzője kitért arra is, hogy a keddi kereskedésben a Delta részvényeinek árfolyama „meglepő" módon emelkedett, miután konzorciumvezetőként egy 455 milliárd forintos állami informatikai tendert nyert.
A Delta Group 100 százalékos tulajdonú leányvállalatát, a Delta Systems Kft.-t konzorciumvezető közös ajánlattevőként – részenként további hét független ajánlattevő konzorciummal együtt – nyertesként hirdették ki a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ), opciókkal együtt összesen 455 milliárd forint keretösszegű informatikai pályázatán. A Delta részvények árfolyama kedden 72 forinton zárt, 51,58 százalékot, 24,5 forintot emelkedett.
- A Mol 40 forinttal, 1,35 százalékkal 2924 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 610 forinttal, 1,84 százalékkal 33 680 forintra erősödött, forgalmuk 18,7 milliárd forintot tett ki. Az OTP árfolyama napközben 33 800 forintos történelmi csúcson járt, és a záráskor is történelmi csúcsot ért el.
- A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 1766 forint maradt, forgalma 480,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 215 forinttal, 2,24 százalékkal 9800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 429,54 ponton zárt kedden, ez 37,72 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító