A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 465,8 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel 108 922,07 ponton zárt pénteken – írja az MTI.

A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, nem sok minden történt a BÉT-en, ahol a kereskedés zárására mind a négy vezető részvény, 

az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom árfolyama esett, így a BUX is gyengült.

  • A Mol 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2950 forintra csökkent 747,8 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,44 százalékkal 34 100 forintra esett, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,34 százalékkal 1744 forintra gyengült, forgalma 305,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,41 százalékkal 9620 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 128,33 ponton zárt pénteken, ez 84,92 pontos, 0,83 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!