Mégsem megy még idén tőzsdére a Budapesti Értéktőzsde – jelentette be a BÉT éves közgyűlésén Patai Mihály elnök. Elmondása szerint ugyan az elmúlt két évben sikeresen elvégezek az ahhoz szükséges munkát, ami megalapozná a nyilvános kereskedést.

Ez azt takarja,  hogy a BÉT-nek immár van egy kiegyensúlyozott költségstruktúrája, és egy tiszta menetrend, ami alapján a következő 5-10 évben a BÉT protifábilis lesz, osztalékot tud fizetni, így vonzó befektetési célpont lehet.

Idén év elején a tőzsde tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már úgy látta, hogy az eredetileg tervezett májusi-júniusi indulás tartható – mondta Patai.

Viszont a számos geopolitikai tényező, elsősorban az ukrán háború teljesen felborította a piacokat, ilyen közegben meg veszélybe került volna az indulás, márpedig mindenképp sikerre akarta vinni a bevezetést a BÉT, ami több ezer kisrészvényes befektetésére számítana.

Ennek megfelelően az MNB igazgatótanácsa úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a lépést, amiért Patai elnézést és türelmet kért.

Az éves rendes közgyűlés keretében Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója ismertette a 2021-es üzleti év pénzügyi eredményeit. A társaság bevételei 2020-hoz képest mintegy 5 százalékot emelkedve 3,46 milliárd forintra nőttek, az adózott eredmény pedig a 2020-as érték közel ötszörösére, 586 millió forintra emelkedett.

Az EBITDA 982 millió forintot tett ki 2021-ben, amely szintén jelentős, közel 15 százalékos növekedést jelent a 2020-as évhez viszonyítva.

Budapesten továbbra is a blue chip részvények dominálnak, illetve úgy ítélik meg a tőzsdén, hogy örvendetes, hogy sok magánbefektető van, viszont a befektetési portfoliojukban változatlanul inkább a külföldi cégek részvényei dominálnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!