A Tencent mintegy 8,2 millió Tesla-részvény birtokába jutott, amivel az amerikai vállalat egyik legnagyobb tulajdonosává vált. A legnagyobb részvénytulajdonos Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, aki a december 31-i adatok szerint nagyjából 21 százalék részesedéssel bírt a vállalatban - írja az MTI.
A Tesla azt tervezi, hogy idén júliusban elkezdi a széles vásárlóközönségnek szánt középkategóriás Model 3 sorozatgyártását, amihez a hónap elején 1,2 milliárd dollárt gyűjtött részvény- és átváltoztatható adósságinstrumentum eladással.
Kapcsolódó
Kínai vállalatok agresszív beruházásokba kezdtek az elektromos autókat gyártó cégekbe, miközben egyre szigorúbbá válnak a károsanyag-kibocsátási előírások az országban. Több, elektromos autók gyártásával foglalkozó kínai startupba - köztük a LeSee, a NextEV, a Future Mobility és a Qiantu Motor nevű cégekbe - is beszálltak olyan nagy internetes vállalatok, mint az Alibaba vagy a Tencent.
A média, internet, reklám és fejlett technológiai befektetésekre összpontosító Tencent két évvel ezelőtt társult a Hon Hai Precision Industry és a China Harmony Auto Holding nevű cégekkel az elektromos autók nyújtotta lehetőségek kiaknázására. A Tencent és a Hon Hai által támogatott Future Mobility azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ra létrehozza az önvezető elektromos autót.
A Tesla árfolyama 2,52 százalékkal, 277,63 dollárra emelkedett a New York-i tőzsdén kedden, de napi csúcsán 3,61 százalékos pluszban forgott. A hongkongi tőzsdén jegyzett Tencent 0,53 százalékos pluszban, 225,70 hongkongi dolláron zárta a napot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?