Elvileg lenne még tere felfelé az amerikai részvénypiacnak, ha valóra akarja váltani a neves technikai elemző, Tom DeMark november végi jóslatát.

Ő akkor úgy gondolta, hogy az S&P 500-as részvényindex az év végi rallyban akár 3907 pontig is emelkedhet, ami a jelenlegi 3750 pont körüli értékhez képest még egy jó 4-5 százalékos pluszt jelentene.

Ugyanakkor szerinte a vételi erő ezzel nagyjából ki is fulladhat a piacon, az előrejelzése szerint 2021 első félévében inkább korrekció következhet, a vezető index mintegy 5-11 százalékos esésével - írja a Marketwatch. DeMark a portálnak nyilatkozva elmondta, nem a fundamentumok miatt véli ezt így, hanem szerinte a piac technikai jellemzői ezt vetítik előre modelljei szerint.

DeMark a Wall Street technikai elemzői közül a nevesebbek közé számít, szolgáltatásait számos ismertebb hedge-fund is igénybe veszi, ügyfelei között szerepelnek olyan neves személyiségek a hedge-fund iparágban, mint Soros György vagy Stevie Cohen. Az egyéni, matematikai modelljein alapuló előrejelzési rendszerében volt egy-két jól elsült jóslata az idén.

Márciusban például azon a napon, amikor a piac a Covid-19-es járvány miatti összeomlást követően elérte mélypontját figyelmeztette ügyfeleit, hogy a 34 százalékos esést követően egy komoly alj formálódik az S&P 500-as index grafikonján, s fordulat következhet. Igaz, ő azt jósolta, az index 2100 pont alá is be fog nézni, ehhez képest a pozitív fordulat valamivel 2192 pont alatt következett be. Akkor túl konzervatív volt, mivel úgy vélte, az index onnan azonnal 11 százalékot fog emelkedni, s közben az 18 százalékot ugrott.

Júliusban, 3270 pontos indexértéknél azt mondta, az akkor emelkedő hullám 3500 pontig is repítheti az S&P 500-as indexet, mielőtt kifulladna a vételi oldal. Az akkori emelkedés  3588 ponton tetőzött szeptember első napján.

A technikai elemzőhöz hasonló álláspontra helyezkedtek egyébként nemrég a Bank of America elemzői is, ők alapkezelők körében készített felmérésük eredményeiből vonták le ezt a következtetést. Decemberi vizsgálatuk azt mutatta, hogy az intézményi befektetők által kezelt portfóliókban nagyon alacsonyra, 4 százalék alá csökkent a készpénz aránya. Ez az állapot pedig általában piaci tetőpontok közelében szokott kialakulni.

A decemberi jó hangulat elsősorban annak volt köszönhető, hogy megindult a Covid-19 ellenes védőoltások beadása több országban is. A befektetők igyekeztek minél több olyan részvényt vásárolni, amelyek megítélésük szerint a gazdaságok újranyitásából profitálhat. Azonban a befektetési bank szerint az euforikus hangulat túlzó, s ezért ha valaki időzítene a piacon, akkor jobban tenné, ha eladna ebben az emelkedésben. A szakemberek egyébként viszonylag kis hányada gondolta úgy, hogy az oltások kedvező hatásukat már az első negyedévben kifejtenék a gazdaságra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!