Szerdán is lendületben maradt a magyar fizetőeszköz, az eurót délelőtt 398 forinton jegyezték, a napon belüli legalacsonyabb árfolyam 397,7 volt. Ezzel továbbra is 5 hónapos rekordon volt a magyar fizetőeszköz.

Délután 16 óra után sem fáradt el a hazai fizetőeszköz: 398,5-ön áll.

Mi történt?
A feltörekvő piaci devizáknak láthatóan jót tett a hír, hogy Ukrajna jelezte az Egyesült Államok felé, hajlandó bármikor aláírni az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást, a tartós béke érdekében. Donald Trump amerikai elnök pedig bejelentette, hogy Oroszországtól is erős jelzéseket kapott a háború befejezésének szándékáról. A vámháborúban is pozitív fejlemények vannak, az amerikai kereskedelmi miniszter szerint lehetséges valamilyen kompromisszumos megállapodás Kanadával és Mexikóval. A CNN úgy tudja, a mai napon egyeztet a kérdésről Trump és a kanadai elnök, Trudeau.
A dollár gyengülése a forint számára kedvező hatásokat eredményez, így az euró-forint árfolyama már 399 alatt mozog, egyre inkább távolodni próbál a 200 napos mozgóátlagától a devizapár. Az esetleges béketárgyalásokkal kapcsolatos hírekre továbbra is figyelhetnek a befektetők, de a kamatkörnyezet is segíti a forint erősödését – értékelte a szerdai helyzetet a K&H Értékpapír elemzője.
Csütörtökön minden bizonnyal 25 bázispontos kamatcsökkentést hajt végre az EKB, így a forint eszközök kamatelőnye nőni fog.
"Gyorsan pörögnek az események a külpiacon Ukrajna, valamint az EU védelempolitikai törekvései kapcsán, a forint pedig ebben a viharos környezetben is úgy tűnik, tartja erejét 398-399 körül, bár a további lendület egyelőre nincs meg, ami nyilván még mindig bőven a túlsúlyban lévő bizonytalanságoknak köszönhető. Rövid távon van még tér a forintnak a további erősödésre, de minden azon múlik, hogy a geopolitikai fejlemények ezt mennyire teszik lehetővé" - vélik a Raiffeisen Bank szakértői.
