A forint péntek délelőtt még azzal próbálkozott, hogy az árfolyam hónapok óta először leszúrjon a 400-as lélektani határ alá, délutánra viszont biztossá vált, a kérdés lekerül a napirendről: kora délután látványos gyengülés indult, az euró árfolyama egészen 403 forintig pattant fel.
De még ezzel együtt is igaz, hogy a magyar deviza idén már 2,3 százalék pluszt tud felmutatni.
Még szebb a kép a dollár-forint grafikonon: ahol 3,2 százalékos erősödés látható a december 31-i záróárhoz képest.
Európai élmezőnyben a forint
Meglepő módon Európa második legjobban teljesítő devizája 2025-ben a forint a dollárral szemben, erősebb teljesítményre csak a złoty volt képes (3,75 százalékkal), valamint meg kell említeni a rubelt is, amelynek piaci forgalma kifejezetten alacsony a szankciók miatt, így egyedi hatások nagy kilengéseket okoznak, idén például 21 százalékkal felértékelődött az orosz fizetőeszköz a dollárral szemben. A forintot a sorban a svéd és a norvég koronák követik (3,2 és 2,4 százalékkal).
A magyar deviza főleg az elmúlt 30 napon jeleskedik, egy hónapos időtávon 4,2 százalékkal erősödött a dollárral szemben, ezzel Európa legjobbja (a rubelt szintén nem számítva).
Globális összevetésben a brazi real vezet 6,7 százalékkal, a kolumbiai pezó (6 százalék) és a chilei pezó (5 százalék) előtt. Jó hír, hogy a złoty-forint páros ezen a listán is előkelő helyen van: az ötödik és hatodik helyen.
Egy év múlva 422 lehet az euró-forint
Pénteken megjelent az ING Bank régiós devizapiaci körképe, a bank szakértői szerint valószínűleg ennyi volt a forint jó teljesítménye. Egy hónap múlva 410-es euró-forint árfolyamra számítanak, 3 hónap múlva 408 a várakozásuk, a féléves céláruk 416, a 12-havi pedig 422.

Úgy vélik, annak oka, hogy a régiós devizák kifejezetten jól kezdték az évet, az az euróval szembeni kamatelőny, amit az ukrajnai béke felé tett lépések is támogatták. A további erősödés előtti tér azonban meglehetősen limitált, főleg a forintra igaz ez, a złoty ugyanis ellenállóbbnak tűnik a külső környezet változásaival szemben.
Az ING szerint az alábbiak miatt gyengülhet a forint következő hónapokban:
- a magyar költségvetésben rejlő kockázatok
- Magyarország továbbra sem fér hozzá több EU-s forráshoz
- bizonytalanság a jegybank élén esedékes váltás miatt
