Erős maradt a forint péntek reggel is, azok után, hogy egész héten folyamatosan javuló formát mutatott. Kora délelőtt egy euró már „csak” 392,4 forint, ami közel egy hónapos csúcs (utoljára június 10-én kereskedtek ezen a szinten az euró-forinttal).
A forintnak jót tett a reggeli makrogazdasági adatok alakulása: ami a deviza szempontjából a legfontosabb, az a külkereskedelmi adat. Itt a májusi forgalomról számolt be a KSH reggel, e szerint 1,1 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, ez azonban azért alakult így, mert az export mérsékeltebben esett vissza az importnál.
A forint erősödés folytatódhat péntek hátralévő részében is, tulajdonképpen szabad az út a 391 körüli szinteken, legalábbis a technikai kép alapján. A nemzetközi környezet is támogató, a gyengébb dollár is segít a forint erősödésében: az euró/dollár stabilizálódott 1,08 felett.
Csütörtökön az MBH Elemzési Centrum szakértőimódosították az idei év végére vonatkozó árfolyam-várakozásaikat. Prognózisuk most december végére 392,5 forintos euróárfolyam, a jövő év végére is hasonló forintpályát jeleznek előre.
A magyarázat erre az, hogy az amerikai központi bank (Fed) később kezdhet hozzá a kamatok csökkentéséhez, ami támogatja a dollárt, ezáltal nem kedvez a feltörekvő piaci devizáknak.
Amíg a dollárkamatok magasak, addig a forint eszközökön elérhető hozam sem annyira vonzó, ha pedig nincs meg a látványos kamatelőny, a spekulatív tőke sem jelenik meg a forint piacán.
Péntek délután egyébként még lehet egy fordulat a forintban, érkezik az Egyesült Államokból a júniusi foglalkoztatottsági adat, amelynek alakulásából következtetni lehet a Fed jövőbeni kamatpolitikájának alakulására.
Jövő kedden pedig a magyar inflációs adat lesz fókuszban, a várakozások szerint 3,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a múlt hónapban éves összevetésben.
