BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megérkezett a rettegett medvepiac és sok szenvedést hozhat

Pénteken masszívan megerősítést nyert, hogy az amerikai tőzsdéken medvepiac alakult ki, igaz, a csökkenés mértéke még nem érte el a 20 százalékos értéket. Ebben az évszázadban már a negyedik amerikai medvepiac lehet az, ami kezdetét vette.

2022. május 2. hétfő, 14:14

A vezető amerikai részvényindex, az S&P 500-as pénteken 3,63 százalékos csökkenést követően 4131 ponton zárt. Ilyen mélyen utoljára tavaly május végén járt a vezető, azonban nem ez adja a pénteki zárás jelentőségét, hanem ez, hogy ezzel a záróértékkel letörtnek tekinthető az a támasz, amelyet a tavaly október 4-én beállított 4300 pontos záróár jelentett a grafikonon.

Az akkori érték jelentőségét az adja, hogy az volt az az utolsó mélypont az index grafikonján, amely megfelelt a következő kritériumoknak:

  • -új rally indult róla, amely legalább 10 százalékos emelkedést hozott az index árfolyamában és amely legalább 3 százalékkal korábbi csúcsa fölé vitte az indexet
  • -a mélypont előtt volt legalább három olyan nap, amikor a mélypont napján bejárt árfolyamtartomány felett volt az index értéke

Egy árfolyamgrafikonon az emelkedő trendet az jelenti, ha az ár folyamatosan emelkedő mélypontok és csúcsok sorozatát rajzolja. Csökkenő trend esetén ez fordítva igaz. A 4300 pontos szint letörése azt jelenti, hogy az S&P 500-as index mozgását meghatározó, 2020 márciusa óta tartó emelkedő trend, amely azt - záróértéket tekintve - a 2237 pontos mélypontról az idén január eleji, 4793 pontos csúcsra vitte, megtört és mostantól a csökkenő trend lesz az uralkodó. Ez egyre alacsonyabb csúcsokat vetít előre az időközben rendszerint érkező medvepiaci rallyk folyamán és azokat követően pedig mélyebb mélypontokat.

Forrás:stooq.com

Ilyen letörést az S&P 500-as index ez előtt mindössze 4 esetben produkált ebben az évezredben. Az első a 2000-2003-as medvepiacot jelezte az internetlufi kipukkadása után, amely összesen 929 napon át tartott, s amelyben az index értéke korábbi csúcsának 49,1 százalékát veszítette el a mélypontig.

A következő ilyen letörésre a 2007-es amerikai jelzálogpiaci válság nyomán kialakult globális pénzügyi válságot kísérő medvepiacon került sor. Az 2009 tavaszáig összesen 517 napig tombolt és a mélypontig 56,8 százalékos értékvesztést hozott az indexben - derül ki a Yardeni Research medvepiacokról készült összefoglaló anyagából. A harmadik trendtörést 2011-ben az európai adósságválság idején lehetett látni, abból azonban Wall Street-i zsargon szerint végül csak korrekció lett, s nem pedig medvepiac, a mélyponton ugyanis korábbi csúcsánál 19,4 százalékkal alacsonyabban érte el az index (szintén záróárat nézve).

A negyedik ilyet mindössze két éve mutatta be a piac, a Covid-19-es világjárvány miatti lezárások miatti zuhanásban. Az akkori medvepiac heves és gyors lefolyású volt. Alig 33 napig tartott és az index 33,9 százalékos zuhanását hozta. Az elmúlt három medvepiacból legalább kettőt végül az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve lépéseinek sikerült megfordítania, így valószínűleg a következő hónapokban döntő fontosságú, hogy az mit lép egyik oldalról az emelkedő inflációval, másik oldalról a csökkenő részvényárfolyamokkal szembesülve.

A Bank of America legutóbbi alapkezelői felmérésében a válaszok átlagából 3637 pont adódott annak a szintnek, amely alatt a szakértők szerint a Fed már mindenképpen lépne, hogy meggátolja a részvényárfolyamok további esését. Az alapkezelők mindössze 15 százaléka gondolta úgy, hogy az amerikai monetáris politika irányítói hagynák 3500 pont alá esni a vezető mutató értéket. Ez amennyire megnyugtató, annyira aggasztó is egyben. Az ugyanis az index pénteki záróértékéhez képest még további 10 százalékot meghaladó esést jelentene.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet