BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az OTP húzta fel a BUX-ot

Az OTP-részvény árfolyama 3 százalékot emelkedett csütörtökön, a napi kereskedése 7,9 milliárd forintot tett ki. A vezető részvények közül a Richter nem tudott emelkedni. A londoni tőzsdeindex mínusszal, a frankfurti plusszal fejezte be a napot.

2021. május 13. csütörtök, 18:44

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 813,37 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 44 974,08 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A BUX az európai tőzsdékkel együtt napközben emelkedésnek indult, és felül is teljesítette a nyugati részvénypiacok átlagát - mondta Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek. Az OTP jelentős forgalom melletti erősödésének köszönhető a növekedés. A befektetői hangulat javulásából csütörtökön egyedül a Richter nem részesedett, árfolyamát még mindig gyengíti a várakozáson aluli gyorsjelentés - tette hozzá a szakértő.

A Mol 60 forinttal, 2,73 százalékkal 2260 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 3,00 százalékkal 14 400 forintra nőtt, forgalmuk 7,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,85 százalékkal 414,50 forintra emelkedett, forgalma 257,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8385 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3686,36 ponton zárt csütörtökön, ez 2,70 pontos, 0,07 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés és napközben nagy veszteségek után vegyesen fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek - írja az MTI.

Az FTSE EuroFirst 300 index 0,017 százalékkal zárt alacsonyabban, a Stoxx Europe 600 index 0,18 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,11 százalékkal emelkedett.

Az indexek napközben egy százalékot meghaladó veszteségben is jártak, de a Wall Street kedvező foglalkoztatási adatokra reagáló erősödését követve késő délután már emelkedésnek indultak. A piacot alapvetően inflációs aggodalmak terhelik. Attól tartva, hogy egyebek között a 13 éve legmagasabb amerikai infláció miatt is a jegybankok világszerte megkezdik monetáris politikájuknak a gazdaság túlfűtöttségének a megakadályozása felé igazítását.

Londonban 0,58 százalékkal alacsonyabban fejezte be a csütörtöki kereskedést az FTSE-100 index, bár napközben kétszázalékos veszteségben is járt. A legnagyobb veszteségeket a nyersanyagipari ágazatok papírjai szenvedték el, az Anglo American, a Rio Tinto, a Fresnillo, a BP és a Royal Dutch Shell.

Frankfurtban 0,31 százalékkal emelkedett a DAX index zárásra. A párizsi CAC-40 index 0,14 százalékkal végzett magasabban. Milánóban 0,09 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a csütörtöki tőzsdenap.

Madridban 0,46 százalékkal csökkent a tőzsdeindex zárásra, miután napközben kétszázalékos veszteségre is süllyedt. A Bank of Spain előrejelzése szerint a spanyol gazdaság a gyenge évkezdet után az év második felében a vártnál dinamikusabb ütemben térhet magához és jövőre a korábban jelzettnél nagyobb növekedést érhet el.

Az olajár csökkent csütörtökön a vírusfertőzéseknek az indiai keresletet veszélyeztető növekedése, valamint az Egyesült Államokban kibertámadás miatt leállított üzemanyag-szállító vezeték újraindítása miatt.

Az európai kereskedési idő végén a Brent hordónként 67,44 dolláron 2,71 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben, a WTI ára pedig 3,06 százalékkal csökkent 64,06 dollárra.

Az eurót 0,01 százalékkal jegyzik erősebben 1,2070 dolláron, az arany spot ára 0,40 százalékkal unciánként 1822,97 dollárra emelkedett.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet