BUX 132203.47 0,12 %
OTP 41160 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Idén már nem bocsát ki devizakötvényt a magyar állam

Magyarország az idén nem tervez devizakötvény kibocsátást, 2013-ban pedig a piaci feltételektől függően dönt arról - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerdán, a Reuters hírügynökségnek adott telefonos interjúban.

2012. november 28. szerda, 17:26

Az államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy a hírügynökség szerdán azt írta: a kormány devizakötvény kibocsátásnak lehetőségét jelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis a Reutersnek megerősítette a múlt csütörtökön közölteket, amelyek szerint a kormánynak szándékában áll nemzetközi piacokon devizakötvényt kibocsátani, mivel a lejáró államadósság miatt fellépő finanszírozási igény biztosítására a forintpiac túlzott megterhelésének elkerülése érdekében célszerű a devizában történő államkötvény-kibocsátás is. Akkor a minisztérium jelezte: az év hátralevő részében a devizakibocsátás az IMF/EU-tárgyalások alakulásának a függvénye.

Pleschinger Gyula most azt mondta: a kormány nem tervezi, hogy az idén devizakötvényt bocsát ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy \"ez a közlemény nyilvánvalóan tükrözte azt, hogy világos, hogy nem fogjuk valamennyi lejáró devizaadósságunkat forintkibocsátással fedezni\".

Az államtitkár egyben jelezte: az Államadósság Kezelő Központ decemberben közli jövő évre vonatkozó kibocsátási tervét, és ebből több derülhet ki az esetleges jövő évi kibocsátásokra vonatkozóan. \"Az időzítés attól is függhet, hogy lesz-e megállapodás az IMF-fel, illetve ha igen, mikor\" - mondta.<banner></banner>

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet