Az adásvételről előzetes megállapodás született. A sajtó szerint az orosz vezetés úgy látja: a két tőzsde összeolvadása a piac hasznára válik. A MICEX tavaly tett először ajánlatot: az RTS-t 750 millió dollárra becsülte, és 20 százalékot szándékozott készpénzben fizetni, a többit saját részvényeivel fedezte volna. Idén januárban a MICEX a becsértéket másfélszeresére, 1,15 milliárdra emelte, és már 35 százalékot kínált készpénzben, míg a fennmaradó összeget 1:3 arányban MICEX-részvényekre szándékozott konvertálni. Ezen felül az RTS részvényeseinek opciót ajánlott a konvertálandó csomag 2013-ben, 25 százalékos prémiummal való megvásárlására.
Az érdekeltek reményei szerint április második felében írják alá a dokumentumokat, és haladéktalanul lezárják az üzletet. Alekszej Uljukajev, az Orosz Központi Bank elnök-helyettese és a MICEX igazgató tanácsának elnöke bejelentette azt is, hogy a Bank ki szándékozik vonulni a MICEX-ből, s erre vonatkozó terveit júniusban terjeszti elő.
Az 1995-ben alapított RTS vezető helyet tölt be Oroszországban a határidős piacon, és az 1,15-1,2 milliárd dolláros becsérték mintegy 20 százalékkal több, mint amennyire az EBRD becsülte, amikor meg akarta venni. Az üzletet az orosz állam megakadályozta, mert úgy ítélte meg, hogy nemzetbiztonsági érdekeket sértene.
A Vedomosztyi szerint az államérdek gyakran esik egybe a MICEX érdekeivel, talán mert fő részvényese az Orosz Központi Bank, s alapelveinek sorában a második helyen áll "Az állami pénz-, hitel- , költségvetési és valutapolitikai lépések támogatása".
A MICEX 1992-ben jött létre a Szovjetunió Állami Bankjának valutatőzsdéje alapján, ma Oroszország és Kelet-Európa legnagyobb tőzsdéje, lényegében monpóliuma volt a valutakereskedelemre, és rá bízták az államkötvényekkel való kereskedelem megszervezését is. Ez volt a kilencvenes évek orosz pénzügyi piacának két fő területe, majd a MICEX 1997-ben beindította a részvénykereskedelmet.
A két tőzsde versengésében a vezető brókerek, s velük a nagy gazdasági szereplők az általuk létrehozott RTS-nél maradtak, de a kisebb játékosok a MICEX-hez pártoltak. Néhány év alatt a tőzsdék forgalma kiegyenlítődött. A jelentős anyagi eszközökkel bíró MICEX kelerje kezdte felvásárolni az RTS kelerjének részvényeit, de csak befolyásoló pakettet tudott szerezni, és a helyzet befagyott.
Nemrég azonban az orosz vezetés célul tűzte ki, hogy Moszkvát nemzetközi pénzügyi központtá kell tenni. Ehhez egyesíteni kell az erőket, s a konkuráló tőzsdéket konszolidálni kell, hogy versenyre tudjanak kelni a világ nagy tőzsdéivel.
A Vedomosztyi emlékeztetett rá, hogy Moszkva megfogalmazta a külföldi beruházók sikerének receptjét: "Lojalitás és jó helyi partner". Az utóbbiból nem maradt választás, csak a MICEX - írta a lap
