A forint reggel ugyan gyengült az euróval szemben, a jegyzés egészen 272,20-ig ment fel, ám onnan a nemzetközi börzék kis jóindulattal pozitív hangulatúnak nevezhető nyitását követően visszatáncolt előző napi zárószintje alá, 270,50-ig, hogy végül 271,00-n zárjon. A lengyel zloty is gyengélkedett reggel, ám a nap végére eurójegyzése 4,1125-ig csökkent mielőtt a kurzus a 4,1285-ös zárószintre beállt volna. A cseh korona még régiós társaihoz képest is meglepően stabilnak tűnik - miután a délelőtt javát előző napi 25,195-ös záróértéke közelében töltötte, a délután 25,050-25,110 közé szorult le, hogy e sáv tetején zárja a napot.
A kockázatvállalási kedv apadása ellenére is korábbi - egyes elemzők szerint indokolatlanul erős - szinteken ragadó régiós devizákat pénteken a dollár folytatódó kálváriája is segítette, miután a BNP Paribas elemzői a zöldhasú euróval szembeni további gyengülését vetítették előre a technikailag fontos 1,4720-as ellenállás áttörése után. Bár az euró/dollár pénteken nem merészkedett sokkal e szintek fölé, úgy tűnik, az 1,4640-es támaszt még csak meg sem tudta közelíteni, márpedig e nélkül nem lesz helye az erősödésre.
