BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mindenre vevők voltak a befektetők

A főbb nyugat-európai tőzsdék emelkedéssel nyugtázták a szerdai tőzsdenapot is; az FTSEurofirst 300-as index 1 százalékkal nőtt, ezzel a tavaly október eleji szintekre került vissza.

2009. szeptember 9. szerda, 19:23

A Footsie 1,2 százalékkal, a DAX 1,7 százalékkal, a CAC-40 1,3 százalékkal emelkedett, elsősorban az energiaipari és a bankrészvények emelkedésének köszönhetően. A befektetők vételi kedve a tengerentúlon is töretlennek látszik, a kereskedési félidejére a DJIA 0,7, az S&P 500 0,9, a Nasdaq pedig 1,3 százalékkal került feljebb, minden csökkenő részvényre 2,65 emelkedő papír jutott a New York-i tőzsdén.

Az olaj jegyzése az OPEC őszi ülése előtt tovább száguldott, az energiahordozó hordója 72,24 dolláron, keddi záróára felett 1,7 százalékkal cserélt gazdát azt követően, hogy már előző nap több mint 5 százalékkal emelkedett. A bankpapírokat azt követően kezdték felhúzni, hogy a Commerzbank bejelentette: a kormányzat által nyújtott 15 milliárd eurós bankgaranciára a továbbiakban nem tart igényt, azt visszafizeti az államnak.

A nyilatkozatot követően a Commerzbank papírjai 12 százalékkal emelkedtek, maguk után rántva a teljes szektort. A szakértők szerint a lankadó hangulaton segített az elmúlt napokban rendkívüli élénkség jeleit mutató vállalatfelvásárlási piac is, ám a hosszú távú emelkedést szavatoló gazdasági adatok híján kérdéses, meddig tarthat a bikák tombolása.

A Renault és a Nissan vezére szerint azonban a pénzügyi válságot egyértelműen magunk mögött hagytuk; a francia autógyártónál már 2010 első negyedévében a kereslet fellendülésére számítanak, elsősorban a tengerentúli, illetve a feltörekvő piacokon. A Renault papírjai iránti érdeklődés felpörgött az optimista bejelentése, de a német autógyártók részvényei is emelkedni tudtak.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet