Elsősorban az euró/dollár árfolyamának 1,42 fölé emelkedése, de a megújuló tőzsdei optimizmus is hozzájárult ahhoz, hogy az euró/forint kurzusa a jól kipárnázott 272,50-275,50-es sáv aljára terelődjön a hét első kereskedési napján. Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizapiaci tradere elmondta: a hazai deviza itt is ragadt a nap folyamán.
A befektetőknek azonban továbbra is érdemes résen lenniük, hiszen a keddi gyorsjelentés-hullám elmoshatja a hét eleji jókedvet, s akár a sáv felső határára is terelheti a jegyzést - figyelmeztet a szakértő.
Az EUR/PLN 4,34-ről 4,29-ig ereszkedett alá, egy százalékot erősödve, míg a cseh korona ennél kisebb mértékben ugyan, de szintén javítani tudott pozícióin, eurókurzusa 25,83-on állt.
A forint a reggeli órákban a pénteki 274,20-as záróértékhez képest jócskán felértékelődött, a kurzus egészen 272,75-ig szaladt el, majd onnan gyorsan korrigált, 273-ig, s innen nem is mozdult látványosan. A dollárért 191,75 forintot, a svájci frankért 179,60 forintot kértek a bankközin, míg a jen 202,80 forintot ért - tájékoztatott a Commerzbank szakértője.
A forint hosszabb távú megítélésén segíthet, hogy jelentős túljegyzés mellett sikerrel zajlott a múlt héten az idei első euró-kötvény kibocsátás, melynek során 1 milliárd eurónyi magyar állampapír talált gazdára (erről bővebben itt olvashat), sőt, a forintban denominált államkötvények hozama is folyamatos csökkenést mutat, növelve a kamatcsökkentésre vonatkozó piaci nyomást (erről itt tájékozódhat).
Árfolyam-oldalunkat itt érheti el.
