BUX 131178.10 -0,45 %
OTP 40760 0,12 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A lengyelek civódása gyengítette a forintot

A feltörekvő piaci befektetési lehetőségek megítélésének romlása már a múlt héten is érezhető volt; a kockázatkerülés erősödésével a forint 2 százalékkal értékelődött le az euróval szemben.

2009. július 13. hétfő, 17:57

Az EUR/HUF kurzusa 278 közelében zárt pénteken. Hétfőn reggel úgy tűnt, ez a tendencia tovább folytatódik, amit csak táplált a lengyel jegybank státuszával kapcsolatos, a hétvége során éleződni látszó politikai vita.

Ráadásul a szakértők is a forint további gyengülését jelezték előre a borús nemzetközi hangulatra hivatkozva. Ennek megfelelően az euró forintkurzusa a hétfő reggeli 277-es nyitás után gyorsan benézett 279 fölé is. A nap további részében azonban, az elsősorban technikai jellegű tőzsdei korrekció hatására az euró/forint kurzusa is egy szűk sávba tért vissza, melynek tetejét a 278,30-50-nél húzódó ellenállás adta, s itt oldalazott a nap végéig. A hazai deviza eurójegyzése a nap végén 277,80-on állapodott meg - derült ki a Takarékbank tájékoztatásából. A dollár ugyanekkor 198,15 forintot, a svájci frank 183,30 forintot ért a bankközin.

A keddi magyar és lengyel inflációs adatok nagyobb mértékben mozgathatják a régiós devizapiacot és már újabb amerikai második negyedéves vállalati eredményszámok is napvilágot látnak - figyelmeztetett Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője, aki szerint hazai események ellenére is inkább a nemzetközi befektetői hangulat a meghatározó az árfolyammozgások szempontjából.

Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizapiaci szakembere szerint az elkövetkező időszakban stabilizálódhat a 275-280-as szinten az euró forintjegyzése, s bár az MNB kamatdöntése borítékolható, a lengyel jegybank jövőjéről szóló politikai vita okozhat még meglepetéseket.

A lengyel kormányfő javaslata szerint ugyanis a jegybank tevékenységéből eredő profitot, amely eddig az ország valutatartalékait gazdagította, most - a korai euró-csatlakozás érdekében - a központi költségvetésbe csoportosítanák át. Ezzel azonban, állítja a lengyel államfő, veszélybe kerülne a központi bank önállósága, nem is beszélve a lengyel deviza stabilitásáról.

Donald Tusk számításai szerint a központi költségvetés 10 milliárd zlotyval gazdagodhatna a jegybank profitjának beolvasztásával, ráadásul épp az elnökválasztás évében, lehetőséget kínálva a miniszterelnöknek arra, hogy országát bevezesse az ERM-II-es zónába, valamint arra is, hogy politikai riválisát letaszítsa trónjáról.

Lech Kaczynski szerint Lengyelország jóval többet veszítene egy ilyen törvénymódosításon, mint amennyit nyerne; az államfő szerint a jegybank önállóságának elvesztésével az ország megítélését sodornák veszélybe, a zlotyt pedig a süllyesztőbe küldenék.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet