Fordulat állt be a forint piacán szerdán, amikor részben az ECB likviditásnövelő akciójának sikere, részben a svájci jegybank - feltételezett - piaci beavatkozása nyomán erősödésnek indult a hazai deviza mind az euróval, mind a frankkal valamint a dollárral szemben. A forint felértékelődése messze a legnagyobb mértékű volt a régióban, bár mind a zloty, mind a cseh korona javítani tudott a közös európai devizával szembeni pozícióin; előbbi 0,5 százalékkal, utóbbi ennél valamivel nagyobb mértékben - tájékoztatott a Commerzbank üzletkötője.
Lengyelországban a várakozásoknak megfelelő döntés született a jegybank szerdán véget érő kamatdöntő ülésén, ahol rekordmélységbe, 3,5 százalékra szállították le az irányadó rátát. A csehektől is hasonló lépést vár csütörtökön a piac; az előrejelzések szerint egy 25 bázispontos csökkentés után 1,25 százalékos irányadó rátát határoz majd meg a cseh jegybank monetáris tanácsa csütörtökön. A sorozatos kamatvágások akár a régión belüli carry trade-et is erősítheti, hívta fel a figyelmet Karsai Péter, a Commerzbank tradere.
A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkezők helyzetét is könnyítheti a svájci központi bank szerdai lépése, amellyel ismét a CHF-erősödést verte vissza. A központi bank intervenciója nyomán az euróval szemben az 1,50-es határt újból megközelítő frank jegyzése 1,525 fölé is benézett mielőtt ismét 1,52-ig korrigált volna.
A svájci jegybank meg nem erősített piaci pletykák szerint dollár vásárlásával gyengítette saját devizáját, hiszen a zöldhasú euróval szembeni árfolyama is jelentősen elmozdult, délután 1,4010-en állt. Mindez a stabil euró/forint-árfolyam mellett azt eredményezte, hogy a frank a forinttal szemben 3 százalékkal, 185,70-ről 182 forintig esett vissza. Ötvös Mihály, a Commerzbank tradere szerint így addig, amíg a forint az euróval szemben nem fog vészesen gyengülni, el lehet felejteni a 190 forint feletti frankszinteket, amire egyébként jó régen nem is volt példa.
A hazai deviza euróval erősödését a legnagyobb mértékben az ECB minden eddiginél nagyobb érdeklődést kiváltó 12 havi kötvényvásárlási aukciója okozta. Mint Karsai Péter kérdésünkre elmondta, a forint, és vele együtt a térségi devizák azért erősödtek az eurózóna bankrendszerének helyzetét stabilizáló, likviditásbővítő akció hírére, mert a hazai bankok anyabankjainak megfelelő tőkeellátottsága a térséggel szembeni bizalmat is erősíti.
Az ECB-aukció során 442 milliárd euró, minden eddiginél magasabb összeg kihelyezése mellett döntöttek 1 százalékos kamat mellett. Az aukción részt vevő 1121 bank csütörtöktől férhet hozzá a kölcsönhöz. Az aukciót követően az Euribor bankközi kamatláb 1,57 százalékos rekordalacsony szintre süllyedt vissza.
