Pénteken a negatív tartományban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék, a Footsie 0,7, a DAX 1,3, a CAC40 pedig 1,8 százalékos negatívumot gyűjtött a csütörtöki zárószintekhez képest.
A mostani eséssel minden bizonnyal vége szakadt a több mint egy hete tartó globális medvepiaci rally-nak. A tengerentúli kereskedés harmadik harmadában a Dow Jones irányadó index 1,5 százalékos, az S&P 500 1,7 százalékos, a Nasdaq ennél is nagyobb mértékű, 2,1 százalékos veszteséget mutatott.
Európában a légitársaságok megítélése romlott a legnagyobb mértékben azt követően, hogy az Air France-KLM bejelentette: tevékenysége az idén és jövőre is veszteséges lehet. Ez a bejelentés az egész szektort lehúzta. A francia légitársaság közel 8 százalékos árfolyamcsökkenése mellett a Lufthansa és az Air Berlin papírjai is leértékelődtek.
A brit bankok azonban emelkedni tudtak azt követően, hogy a Financial Times közölte: a javarészt állami tulajdonba került Barclays nem szorul újabb tőkeemelésre. A Barclays részvényei 24 százalékkal, a szintén kétes tőkemutatókkal rendelkező Lloyds Bank papírjainak árfolyama pedig több mint 10 százalékkal emelkedett.
A SocGen brókerei pénteken közreadott ajánlásukban az autóipari szektor megítélését a korábbi semlegesről szektor- túlsúlyosra változtatták, egyúttal a BMW részvényeire adott ajánlásukon is javítottak. A szakértők a korábbi tartásról vételre módosították a német luxusautó- gyártó papírjaira vonatkozó ajánlásokat. A hírre a BMW árfolyama közel 4 százalékkal emelkedett.
