BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Pannonplast: megint kétmilliárdos a veszteség

Nem okozott meglepetést a Pannonplast gyorsjelentése, a cég ugyanis a keserű, 1,8 milliárd forintos veszteséget tartalmazó keserű pirulát, már néhány héttel ezelőtt egy profit warninggal lenyelette a részvényesekkel.

2005. február 14. hétfő, 08:22

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A műanyagipari társaság a tavalyi évet 1,83 milliárd forint veszteséggel zárta, ami mindössze 0,9 százalékkal kevesebb a az előző évinél, és egyben azt is jelenti, hogy az utolsó három hónapban sikerült mintegy 820 millió forint veszteséget összehoznia. Az indoklás szerint az utóbbinak negyede a magas alapanyagárakból jött össze, míg a nagyobbik rész pedig az utolsó negyedév átszervezése során feltárt, a korábbi időszakokra visszavezethető, egyszeri költségek és ráfordítások miatt keletkezett.
Az árbevétel sem igazán változott az elmúlt évben, mindössze 0,8 százalékkal, 26,58 milliárd forintra emelkedett. Ami viszont kifejezetten rossz, hogy az EBITDA harmadára, egy milliárd forintra esett vissza. Az egyetlen jó hír, hogy a cég hitelállománya több mint másfél milliárd forinttal 6 milliárd forint alá csökkent.
A gond most is műszaki műanyagok üzletággal akadt, ez tavaly még EBITDA szinten is közel 800 millió forint veszteséget termelt, és az holding teljes 1,8 milliárdos mínuszának, mintegy háromnegyed részéért felelős. Az utóbbi azért is szomorú, mert átszervezések ide-vagy oda, láthatóan az elmúlt két évben nem sikerült rendbe rakni ezt a szegmenset.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet