A német ZEW kutatóintézet befektetői bizalmi indexe decemberben mindenki legnagyobb meglepetésére feljebb kúszott, öt hónap óta először. Az üzleti várakozások mutatója 14,4 pontra emelkedett a novemberi 13,9-ről; a Bloomberg által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy 10 pontra csökken. A fordulatot most azzal magyarázzák, hogy a befektetők kedélyét jobban befolyásolták a mérséklődő olajárak, mint az exportőröket erősen megviselő, egekbe törő euróárfolyam.
Tovább erősíti orosz piaci jelenlétét a Rába Futómű Kft.: a TROLZA vállalattal 260 futómű szállítására szerződött. A Rába saját fejlesztésű futóműveit az idei utolsó és a jövő év első negyedévében gyártják és szállítják – közölte a vállalat. A Rába futóművekkel szerelt 110 hagyományos és 150 korszerűsített TROLZA trolibuszt 2005. első negyedév végéig kell leszállítani a moszkvai önkormányzatnak. A moszkvai önkormányzat tömegközlekedés-fejlesztési programja csaknem ezer autóbusz és trolibusz beszerzését irányozza elő 2004-re. Ezek jelentős részéhez a Rába szállít főegységeket.
A Draskovics Tibor távozásáról szóló híradás izgalmas félórát eredményezett a bankközi forintpiacon. A pénzügyminiszter januári távozásának felvetése a Magyar Nemzetben okozott némi izgalmat a forintpiacon, a nyitáskori 246,35/45 forintról 246,60-ig szaladt az euró jegyzése. A miniszterelnöki hivatal közleménye aztán megnyugtatta a kedélyeket, s a kurzus is visszaállt a nyitóértékre. Kereskedők szerint ma nem várható semmi komolyabb izgalom délután 5-ig, amikor közzéteszik a novemberi államháztartási adatokat.
A mai Magyar Nemzet, kormány közeli forrásokra hivatkozva írta, hogy a jövő év elején távozik posztjáról Draskovics Tibor
A lap úgy tudja: a pénzügyminiszter viszonya a kormányfővel megromlott, ráadásul a szaktárca legújabb hiánytervét is túllépi az idei deficit (a novemberi áht-adatot ma délután teszik közzé).
Draskovics legvalószínűbb utódjának a Magyar Nemzet által hivatkozott kormányzati körök Veres Jánost, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) jelenlegi politikai államtitkárát tartják. Az év elején hasonló váltás volt a pénzügyi tárca élén: akkor László Csabának kellett távoznia a tévesen számolt hiányterv miatt, őt követte Draskovics, a MeH akkori politikai államtitkára.
Hiába az európai pénzügyi szakemberek és vezető aggodalma, az euró továbbra sem gyengül a dollárral szemben, sőt.
Az eurózóna országainak pénzügyminiszterei az ECB-vel egyeztetett közös nyilatkozatban aggódtak egy sort az árfolyamok túlzott volatilitása miatt, mondván, az nem kívánatos hatással van a gazdasági növekedésre (a miniszterek ma üléseznek hivatalosan Brüsszelben).
Hervé Gaymard, frissen kinevezett francia pénzügyminiszter szerint az erősödésnek nem szabad tovább folytatódnia, lévén az euró jelenlegi árfolyamszintje 60 százalékkal erősebb a bevezetés idején feljegyzettnél. A megoldást szerinte nemcsak Európában kell keresni, van dolguk az ázsiai és az amerikai monetáris hatóságoknak is.
Mindennek ellenére magyar idő szerint hajnali órákban az euró/dollár árfolyam 1,3468-ig emelkedett. Ezt követően az európai tőzsdék nyitásáig 1,3436-ig csökkent az árfolyam.
Idén jelentősen átrendeződött a leggazdagabb magyarok élmezőnye. Tavaly még Várszegi Gábor vezette a sort, most azonban már Széles Gábor és Demján Sándor áll az élen 50-50 milliárd forintos vagyonnal.
Széles Gábor, a Videoton Holding és a Műszertechnika első embere könyvelhette el az egyik legnagyobb növekedést, hiszen tavaly "mindössze" 32 milliárd forint volt a magánvagyona – derül ki a Menedzser Magazin: A száz leggazdagabb 2004 című kiadványából. Demján Sándornak sem kell szégyenkeznie, hiszen idén 5 milliárd forintos gyarapodást mutathatott föl.
A harmadik helyre szorult Várszegi Gábor alighanem az év vesztese, ugyanis a jelenleg 40 milliárdosra becsült vagyona 6 milliárd forinttal kevesebb, mint a 2003. évi. Ezzel szemben az OTP vezérigazgatója Csányi Sándor szinte csak jó döntéseket hozott, aminek az lett a következménye, hogy a tavalyi 17 milliárd forinthoz képest majdnem duplájára, 30 milliárd forintra hízott az a pénz, ami fölött rendelkezik. A 13 milliárdos növekményből az OTP-részvényei 5 milliárdot hoztak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sem szégyenkezhet: ugyan kiszállt cégcsoportja irányításából, ám 3,5 milliárd forinttal még így is a 70. helyen áll.
1. Széles Gábor 50 milliárd
Demján Sándor 50 milliárd
3. Várszegi Gábor 40 milliárd
4. Leisztinger Tamás 35 milliárd
5. Csányi Sándor 30 milliárd
Veres Tibor 30 milliárd
7. Nagy Elek 27 milliárd
8. Bige László Tibor 25 milliárd
9. Wáberer György 23 milliárd
10. Lakatos Péter 17 milliárd
Sinkó Péter 17 milliárd
