A hosszú hétvége előtt kicsit tovább javított pozícióján a forint az euróval szemben. Az uniós deviza árfolyama a mai nyitás után már csak 246,25/40 forinton állt. A tegnapi kínai kamatemelés után mára már megnyugodtak a kedélyek a bankközi devizapiacon. Az euró/dollár keresztárfolyam a korábbi 1,26-os szint után ismét 1,2760-on jár. Ezzel párhuzamosan itthon is gyengült az amerikai fizetőeszköz jegyzése, nálunk jelenleg 192,80/193 forinton váltják a bankok a devizát.
A nap hátralévő részében nem is valószínű, hogy komoly kilengések lennének a piacon, a jövő héten viszont élénkülést hozhat, hogy ismét fontos makroadatok jelennek majd meg a magyar gazdaság állapotáról.
Októberben év/év alapon 2,5 százalékra szökött fel az infláció az eurózónában – jelentetett az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
A szeptemberi 2,1 százalék után a várt 2,3 százaléknál is rosszabb eredmény egyértelműen az olajár számlájára írható, bár ez még csak az előzetes becslés, a részletes adatokat november 17-én teszik közzé. Az eurózóna központi bankja, az ECB 2 százalékos plafont írt elő.
A vártnál gyengébben alakult a fogyasztói bizalom is, a brüsszeli bizottság által készíttetett index mínusz 14 pontra csúszott vissza mínusz 13-ról, az elemzők stagnálást vártak. Az üzleti bizalom indexe viszont nőtt, mínusz 3 pontról mínusz 2-re – itt az elemzők csökkenést vártak.
Ma délután magyar idő szerint fél háromkor teszi közzé az USA kereskedelmi minisztériuma a harmadik negyedéves GDP-re adott első becslését; ez az utolsó fontos makroadat, amely még befolyásolhatja a keddi elnökválasztás előtt bizonytalankodókat.
A Bloomberg elemzői konszenzusa szerint az éves GDP-növekedés 4,3 százalékos volt a harmadik negyedévben, szemben a második negyedév 3,3 százalékával. (Az első negyedévi adat 4,5 százalék volt.)
A fogyasztási kiadások az elemzők szerint 4,6 százalékkal növekedtek, csaknem háromszor akkora tempóban, mint az előző periódusban; az akkor mért 1,6 százalékos adat a legrosszabb volt az elmúlt három évben.
Ha csakugyan ilyen látványos lesz a javulás, az erős fegyvert adhat még Bush kezébe Kerryvel szemben, a legfrissebb felmérések szerint a szavazók 24 százaléka dönt elsősorban a gazdasági szempontok alapján.
Ma teszik közzé a Michigani Egyetem erősen figyelt fogyasztói bizalmi indexét és a chicagói beszerzési menedzserindexet is, ezektől a várakozásokat tükröző mutatóktól inkább csökkenést várnak az elemzők – amit viszont Kerry használhat ki retorikájában.
Tíz év után először ismét sztrájkolnak a Volkswagen német munkásai, tegnap este ugyanis eredménytelenül értek véget a munkáltatóval folytatott bértárgyalások. A szakszervezet 2 százalékos béremelést szeretne elérni, de a munkakörülményeket is javítaná. A hírek szerint a jövő héten újra tárgyaló asztalhoz ülnek a gyár képviselői az IG Metall szakszervezettel. A megállapodás mindkét fél számára fontos, a VW a költségek csökkentésén keresztül versenyképességét szeretné növelni, a szakszervezet számára pedig a munkahelyek megőrzése a fontos. Az ő szemük előtt a General Motors minapi bejelentése lebeg, amely 12 ezer európai alkalmazott elbocsátásáról szólt.
2004. november 1-én, hétfőn 0 órától a jövedéki adó változása miatt a MOL Rt. 1 forinttal csökkenti a motorbenzin és a gázolaj literenkénti fogyasztói árát – jelentette be az olajtársaság.
Az üzemanyagok jövedéki adó-mértékének időszaki változásairól szóló kormányrendelet hatásaként a motorbenzin és a gázolaj literenkénti adómértéke tovább csökken, ami így a normál adómértéknél a motorbenzin esetében 3,00 forinttal, a gázolajnál pedig 6,00 forinttal alacsonyabb. A MOL Rt. a jelen árkorrekciónál a fenti hatást érvényesíti áraiban.
A 2005-ös kötelező kgfb-díjait átlagosan 3,96 százalékkal emeli az Union Biztosító Rt., de lesznek kivételek is, ahol 15 százalékos lesz a növekedés. Zsoldos Miklós, a cég elnök-vezérigazgatója szerint a magyar gépjárműpiac többségét lefedő középkategóriás gépjárművek esetében ennél is kisebb mértékű lesz a díjnövekedés, igaz, a friss jogosítvánnyal rendelkezők díjait átlagosan 15 százalékkal emeli az Union. A régebbi kedvezmények megmaradnak, sőt új elemként az Union minden vele szerződő ügyfélnek ingyenes közlekedési balesetbiztosítást nyújt.
A biztosító vezetője reméli, hogy a versenytársak nem alkalmaznak majd tömegesen "gumitarifát" - a cégek a meghirdetett áraktól egyedi esetekben eltérhetnek -, de ennek kivédésére, mint Zsoldos elárulta, az Union talált jogi formulát.
