A pénzpiaci szereplők optimisták, bár reggel még nem lepték el megbízásokkal a piacot. Tegnap délután ugyan Medgyessy lemondását követően gyengült a forint, de Gyurcsány jelölése ismét visszatérítette a hazai fizetőeszközt. Korán reggel komolyabb forgalom nélkül egészen 248 és fél forintig esett az euró, azóta kicsivel 249 fölé tért vissza.
Ma délelőtt a sportminisztériumban találkozott Gyurcsány Ferenc az MSZP kormányfőjelöltje és Draskovics Tibor pénzügyminiszter.
Az újságírók kérdéseire egyikük sem válaszolt Draskovics jövőjét illetően.
A Magyar Televízió ma reggeli híradója szerint Gyurcsány már kijelentette: megtartja a pénzügyminisztert, aki kész is posztján maradni.
Az Arago értékesítette a Pick Szeged Rt. 25,75 százalékos szavazati jogot biztosító részvénycsomagját.
A cég bejelentése szerint augusztus 24. napján értékpapír-adásvétel útján értékesítette az R-KO-N Mezőgazdasági Termékfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. részére a tulajdonát képező 816 970 darab, egyenként 1000 forint névértékű, névre szóló, A sorozatú, 25,75 százalékos mértékű szavazati jogot biztosító Pick Szeged törzsrészvényt. Az Arago tulajdonrésze ezzel 66,37 százalékra csökkent, amely 68,37 százalékos szavazati jogot biztosít a szegedi társaságban.
A jól sikerült első félév után az év végére akár túl is teljesíthető az FHB idei 5,6 milliárd forintos nettó eredményterve. A jelzálogbank tőkemegfelelési mutatói kiválóak, sok a készpénz, de egyelőre nem merült fel a jelenlegi 20 százalékos osztalékráta megemelése - hangzott el egy a BÉT által szervezett mai konferencián.
Az FHB középtávon, 5 éven belül 30-35 százalékos sajáttőke arányos megtérülésre számít. A GDP arányában ugyanis a jelzáloghitel-állomány továbbra is alacsony a nyugat-európai országok mutatójához képest.
A BÉT által szervezett intézményi befektetői konferencián a Mol képviseletében Áldott Zoltán úgy nyilatkozott, hogy a héten beérkeztek az ajánlatok a gázüzletágra. A Mol egyébként nem kíván teljesen kiszállni a gázüzletágból, elsősorban valamilyen partnerségre törekszik a lenedő vásárlókkal, a konkrétumokat azonban csak az elkövetkező időszakban dolgozzák ki. A tranzakciót egyébként az év végén vagy a jövő év elején zárják le.
Az igazságügyi tárca szakembereinek elképzelése szerint megszűnne az általánosan kötelező tőkeminimum a kft.-k esetében, s a jegyzett tőke mértéke a cég céljaihoz igazodna.
Az Igazságügyi Minisztérium szakértő megfontolandónak tartják a jelenlegi kötelező rendelkezésnél rugalmasabb, hitelezővédelmi szempontból hasznosabb megoldást, miszerint az új társasági törvény már nem fogja megkövetelni a kft.-k esetében szükséges általános jegyzett tőkeminimumot.
A lap információi szerint a jegyzett tőke egyébként fennmaradna, illetve bizonyos tevékenységeknél továbbra is kötelező lenne a tőkeminimum. A tőke mértékét ugyanis így nem a törvény, hanem társasági szerződés rögzítené. Hazai cégjogi szakemberek szerint ez oda vezethet, hogy senki nem fog betéti társaságot alakítani, valamint hogy a cégek minimális tőkeelőírás híján semmilyen hitelező biztosítékot nem tudnának nyújtani.
